Tech

Tévhitek az autógumival kapcsolatban – mire kell odafigyelni? (x)

A gumi az autónk egyik legfontosabb alkotóeleme, ugyanakkor egymásnak ellentmondó elméletek keringenek azzal kapcsolatban, hogy miként is kell megfelelően karbantartani a gumiabroncsokat. Az egyes autókra és márkákra eltérő szabályok vonatkoznak, de ez a sokféle szabály összezavarhatja a tapasztalatlan sofőröket.

Mindenekelőtt tehát el kell döntenünk, hogy kinek hiszünk, illetve, hogy milyen előírásokat fogunk követni. A gumiwebshop.hu segítségével eloszlatunk néhány tévhitet, és talán abban is segítséget nyújthatunk a gépjárművezetőnek, hogy lehetőleg ne a szezonban vásároljon új gumigarnitúrát, méghozzá borsos árakon.

 

Gyakori tévhitek

1.      Nem kell odafigyelni a DOT számra, mindegy, hogy mikor gyártották a gumit (a DOT szám 4 karakterből áll, az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet adja meg). A HTA (Hungarian Tire Association – Magyar Gumiabroncs Szövetség) Álláspontja szerint egy gumi öt éves koráig újként eladható. Ez azt jelenti, hogy például egy 2020-as téli vagy nyári gumi ugyanabba a kategóriába esik, mint egy 2019-es abroncs. Ebből is látszik: téves elképzelés, hogy a gumi nem romlandó termék, vagy hogy a DOT szám ne lenne fontos.

2.      Erősített oldalfal kell minden típusú gépjárműre: az erősített oldalfal (XL-C-RF) valójában csak a nagytestű (XL) és teherautókra (C-RF) szükséges, vagyis nem lesz tőle több a gumi élettartama, nem lesz tőle defekttűrő. A személyautókra elég a sima, nem erősített gumi.

3.      Defekttűrő gumit minden kocsira! A defekttűrő gumikat valójában csak olyan autóra lehet felszerelni, amelyet eleve kompatibilisre gyártottak vele. Minden más autónak tönkreteszi a futóművét. A defekttűrő gumiabroncs különlegessége, hogy erősített oldalfalú, éppen azért, hogy defektet követően is tovább tudjunk haladni az autóval. Ezek az abroncsok sokkal ellenállóbbak, mint a hagyományos abroncsok, viszont magas áruk és ritkaságuk mellett komoly problémát jelent a fent említett tulajdonságuk.

4.      A gyártó országtól függ a gumi minősége: ezzel szemben valójában teljesen mindegy, hogy egy gumi a gyár kínai vagy német részlegében készült, hiszen ugyanaz a technológia, a receptúra és alapanyag, függetlenül a gyártó országtól.

5.      A gumi olyan, mint a téli kabát: legjobban akkor járunk, ha szezonon kívül vesszük meg. Téves elképzelés! A valóságban a gumi akkor a legolcsóbb, ha szezonja van. A téli gumi megvételével nem érdemes januárig várni, mivel nem lesz ekkor olcsóbb, sőt! Drágább lesz, és a választék is kisebb.

6.      Nem lehet leváltani a gyári méretet: nem igaz. A gyári méretet le lehet váltani, de ki kell számolni, hogy mi az, ami még elfér az autó alatt, tehát nem mindegy, mire cseréljük le. Figyeljünk oda a gumin feltüntetett adatokra is!

7.      Nem kell, hogy azonos legyen az autóra szerelt gumik mérete: valójában az autón körben azonos méretű gumikat kell felszerelni (különben a rendőr megbüntethet). Ez alól csak az jelent kivételt, ha gyárilag más mérettel jön ki az autó elöl és hátul. Tengelyenként azonban ebben az esetben is egyeznie kell a méreteknek.

8.      A magasabb sebességindex ellenálóbb gumit jelent: nem igaz. Ez az index az adott gumiabronccsal megengedett legnagyobb sebességet határozza meg (rövidítése: SI, azaz Speed Index), és nem jelenti azt, hogy a gumi ellenállóbb lenne az útpadkának, illetve kátyúnak. Valójában csak annyit jelent, hogy gyorsabban lehet vele menni. Gépjárművek esetében jellemzően a T (190 km/h) a legalacsonyabb sebességindex, míg nagyobb méretű abroncsoknál előfordul, hogy csak magas, 240 km/h feletti sebességindexű változat kerül gyártásra.

„Abban az esetben, ha csak két gumit kell cserélni, az újakat tegyük hátra”

A korábban felsorolt hiedelmek mellett ez a legfontosabb tévhit. Téli vagy nyári garnitúra esetén is mindig törekedjünk arra, hogy egyformák legyenek az abroncsok. Ha mégis csak kettőt szükséges cserélni, mindenképp hátra tegyük az új abroncsokat! Ugyanis a hátsó gumiabroncsok stabilitást biztosítanak.

Ha elöl új gumiabroncsaink vannak, akkor ezek könnyen eloszlatják a vizet, miközben a félig kopott hátsó felnik „szörföznek”: a víz szó szerint felemeli az útról a kopott hátsó gumikat. Ha enyhe kanyarban haladunk, az autó egy szempillantás alatt képes kipörögni. Így akár első, akár hátsó, akár összkerék-meghajtású autóval, teherautóval vagy terepjáróval közlekedünk, a leghatékonyabb futófelületű abroncsoknak hátulra kell kerülniük.

 

„Ha egy gumiabroncs nyomása meghaladja az oldalfalán feltüntetett maximális nyomásértéket, megreped”

A gumiabroncsok megrepedését általában az alacsony gumiabroncsnyomás és a hő okozza, maximálist meghaladó nyomás következtében nem lyukadnak ki. Az alacsony abroncsnyomás fokozza a gördülési ellenállást, aminek következtében megnövekedik az üzemanyag fogyasztás, magasabb lesz a szén-dioxid kibocsátás. Érdemes betartani az ajánlott gumiabroncs-nyomást. Nagy nyomás következtében fennállhat annak a veszélye, hogy vezetés közben – például egy kátyúnál – könnyen megsérülhet a gumi. Törekedni kell a köztes értékre (személyautó esetében 2,2–2,3 bar az optimális nyomás). Ennek megfelelően gumiabroncs nyomásmérővel – benzinkútnál könnyen elvégezhető – havonta egyszer ellenőrizzük járművünk keréknyomását!

 

„A mankógumiabroncs ugyanannyi ideig használható, mint egy szokásos gumiabroncs”

Az úgynevezett mankókereket rövid ideig, legfeljebb egy órától másfél óráig, vagy – a gumiabroncstól függően – 80 és 100 kilométer közötti használatra tervezték. Ennek arra kell elegendő időt biztosítania, hogy eljussunk a közeli szervizközpontba, ahol elvégzik a javítást, vagy, ha szükséges, kicserélik az abroncsot. A mankókerekek általában kisebbek, és kevésbé is tapadnak, mint a szokásos gumiabroncsok. Nem beszélve arról, hogy kevésbé tartós anyagból is készülnek, így fogékonyabbak a defektekre. Ezt a gumiabroncsot csak akkor szabad használni, ha nincs más lehetőség, és csakis a kezelési kézikönyvben megadott időtartamig.

 

Fontos a gumik védelme!

A gumiabroncsok járművünk legfontosabb alkatrészei közé tartoznak. Ha úgy nézzük, csak ezek az abroncsok választják el járművünket az alatta futó útszakasztól! Éppen ezért oda kell figyelni arra, hogy mikor cseréljük le őket, valamint hogyan tároljuk abroncsainkat. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ne dőljünk be a különböző babonáknak. Inkább kérdezzük meg a helyi szakszervizt vagy a márkakereskedőt. Online is bukkanhatunk hasznos információkra, ha kellő alapossággal böngészünk a világháló autós oldalain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik