Tech

iPhone 12: erre készüljön, ha új almás mobilt vesz

Az Apple kedden bejelentette az iPhone 12 széria modelljeit, így bizonyossá vált az is, amit korábban a szivárogtatók rebesgettek: a dobozból mostantól kispórolják a töltőfejet és az EarPods fülhallgatókat, arra hivatkozva, hogy ez jobb a környezetnek, és egyébként is általában már vannak otthon ilyen kiegészítőik a felhasználóknak. De a döntés nem csak az új almás mobilokra vonatkozik, hanem a régebb óta kapható, de továbbra is forgalmazott modellekre, köztük az iPhone XR-re, az új iPhone SE-re, és az iPhone 11-re.

Ez azt jelenti, hogy akinek esetleg még sincs otthon Lightning Connector töltőfeje, annak meg kell egyet vásárolnia ahhoz, hogy az új, több százezer forintos mobilját tölthesse konnektorba dugható töltőfejjel. Az USB-C-Lightning kábel természetesen marad, így azzal például laptopon keresztül lehet tölteni a mobilt.

A frissített weboldal szerint az Apple továbbá nem készít a jövőben több 5 és 18 wattos töltőt, egy új 20 wattos USB-C hálózati adapter van csak a kínálatban, ami a magyar honlap szerint itthon 7990 forintért kapható.

Az Apple sebességet vált: itt az iPhone 12, ami már az 5G-t is támogatja
A cupertinóiak belépnek a szupergyors mobilnet korába.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik