Tech

Magyarok kaptak rangos díjat az Apple-től

Korábban a témában:

Az Apple Design Awards rendkívül rangos megmérettetésnek számít az appfejlesztők körében. Az évenként odaítélt exkluzív nemzetközi elismerés jelentőségét mutatja, hogy az 5-10 díjazottat több mint 4,5 millió Apple eszközön futó alkalmazás közül választja ki a szigorú szakmai zsűri. A cég 1987 óta minden évben szoftverfejlesztői konferencián (Worldwide Developers Conference, WWDC) jelenti be az Apple az év legfontosabb újításait, idén is ehhez a konferenciához kapcsolódva adják át több, évről-évre változó kategóriában, legfeljebb 10 fejlesztőnek az Apple Design Awards (ADA) elismeréseket.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a magyar fejlesztésű Shapr3D szoftverre felfigyeltek a cupertinóiak is, ami annyira bejött nekik, hogy

ez lett az első magyar app, ami díjat nyert az Apple Design Awardson.

„Korábban a régióból senki nem nyert és Európából sem sokan. Idén a zsűri vita nélkül, egyhangúan döntött arról, hogy a Shapr3D lesz az egyik díjazott. Ez a díj sokat jelent nekünk cégként, és nekem személyesen is. Mindig is azt mondtam, hogy nekünk van a legjobb termék- és fejlesztő csapatunk a CAD iparágban. Most kiderült, hogy az egész világon is a legjobbak között vagyunk. Olyan ez, mintha Michael Phelps mondaná, hogy te vagy a legjobb úszó” – nyilatkozta Csanády István, a Shapr3D alapítója.

Az iPadeken futó 3D modellező szoftver a designerek, mérnökök, építészek munkáját könnyíti meg, de azoknak is könnyen használható, akik most vágnak bele a 3D modellezés felfedezésébe. Az iparágban megszokott hónapokig tartó betanulási folyamatot itt néhány órás onboarding váltja fel, a helyhez kötöttséget egy hordozható eszköz, a szigorúan csak egérrel és billentyűzettel működő felületet pedig a kezek és egy Apple Pencil. Az applikációval már a világ 150 országában 250 000 havi aktív felhasználó dolgozik, így a Shapr3D eladásai az elmúlt egy évben meghaladták az egymilliárd forintot. A csapat ősszel dobja piacra az app Mac verzióját és már dolgoznak a Windows termékükön is – írja közleményében a cég.

Az Apple is felfigyelt egy magyar startup szoftverére
A Shapr3D-t többször is kiemelték az új iPad Pro bemutatóján.

Ajánlott videó mutasd mind

Agresszív szúnyogok terjednek hazánkban

A tigrisszúnyog rámenős, nappal is támad, és sok veszélyes betegség terjesztésére képes – még az is lehet, hogy tőle származnak a „múlni nem akaró” csípések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.