Tech

Jövőre jönnek az első Android nélküli Huawei telefonok

Huawei P40 Lite
Huawei P40 Lite

A kínai Sencsenben kezdetét vette a Huawei hagyományos fejlesztői konferenciája, ahol Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője a cég jövője szempontjából érdekes bejelentést tett: a vállalat belátható időn belül piacra dobja az első olyan okostelefonjait, amin már nem a Google-féle Android lesz az operációs rendszer, hanem a saját fejlesztésű HarmonyOS. A kínai cég tavaly mutatta be a házon belül készített rendszert, amiből már elérhető a második főverzió, és a Huawei szerint a szoftver ezen változata már alkalmas arra, hogy az okosórák, okostelevíziók és autók után telefonokat is kiszolgáljon.

Erre készüljön, ha most venne új Huawei telefont
Azért fontos odafigyelni, mert a Huawei diadalmenetét csúnyán beárnyékolja, hogy az Egyesült Államok tavalyi szankciójának következtében már nem használhatják a Google szolgáltatásait.

A The Verge beszámolója szerint a konferencián elhangzott, hogy a fejlesztők még idén megkapják a HarmonyOS mobilos változatának SDK fájljait, a Huawei pedig azt tervezi, hogy már jövőre megjelenhetnek az első olyan készülékei, amiken nem az Android, hanem a saját rendszer kap helyet.

Hogy az új szoftverrel szerelt készülékek kaphatók lesznek-e kínán kívül is, az persze még kérdéses, de tekintve, hogy a kínai vállalatot az Egyesült Államok tavaly elvágta attól, hogy használhassa a Google szolgáltatásait (Play Áruház, Google Térkép, Gmail, Chrome stb.), logikusnak tűnik, hogy a saját alkalmazásbolt elindítása után mindenhol átálljanak teljesen saját oköszisztémára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik