Tech-újságíróként a Facebookkal való kapcsolatom felemás. Bizonyos napokon elfáradok és besokallok tőle, máskor pedig inkább az előnyeit érzem: sok hasonló érdeklődésű embert soha nem ismertem volna meg, ha nincs ez a felület, és a munkámhoz is elengedhetetlen a használata. Így jobbára csak a saját magam reakcióit, szokásait figyelve próbálok lavírozni, hogy ne menjen az agyamra. Ezt azért is szögezem le az elején, hogy ne érje szó a ház elejét: magam is részese vagyok ennek az egésznek, és jó eséllyel az olvasók többsége is épp egy Facebook-megosztás miatt juthatott el a cikkhez.
Akadnak viszont, akik köszönik szépen, de egyáltalán nem kérnek a zuckerbergi birodalomból. Napjainkban ők számítanak a kisebbségnek, az alapállapot az, hogy van Facebook-profilunk, ami alapján mások ránk találhatnak. Már nem olyan meglepő a toborzások során, hogy az álláshirdetésekre jelentkező szakembereket a kiválasztás során lecsekkolják a közösségi oldalon. Egy 2018-as felmérés szerint az amerikai munkáltatók hetven százaléka él a lehetőséggel. Ha valaki online társkeresőzik, nagy eséllyel szintén rákeres a randipartnerére, már csak kíváncsiságból is.
2020 elején már 2,45 milliárd felhasználót számlált a Facebook, ami az emberiség nagyjából 32 százalékát jelenti. Persze vannak olyan területek (például Kína), ahol nem elérhető az amerikai szolgáltatás, vagy az emberek olyan körülmények közt élnek (fejlődő országok), ahol nincs lehetőség csatlakozni a rossz internetes lefedettség miatt. Az elhagyók mértékéről is vannak adatok: egy 2018-as felmérés szerint adott évben az amerikai felhasználók 9 százaléka deaktiválta a fiókját, míg 35 százalék a mértéktartás jegyében döntött úgy, hogy visszafogja az oldalon töltött időt.
Én egy másik, hazánkban sokkal kevésbé népszerű közösségi platformon, a Twitteren kerestem olyan fiatalokat és középkorúakat, akiknek nincs profiljuk a Facebookon – meglepetésemre egyetlen nap alatt közel negyvenen jelezték, hogy szívesen mesélnek arról, miért tartják távol magukat az oldaltól.
„Itt ömlik az ember arcába a legtöbb hamis hulladék”
A 32 éves Tamás egy nagy informatikai multicég IT-biztonsági szakértője. Szerinte a 30–40 éves korosztályban a Facebook-profil hiányán már annyira nem lepődnek meg az emberek, mint pár éve, ő pedig semmilyen hátrányát nem érzékeli a „facebooktalanságnak”. Az Instagramot még akkor kezdte használni, mielőtt a Facebook felvásárolta volna, a Twitternek pedig 11 éve aktív használója. Családi és baráti körben meg tudja oldani más platformokon is a kommunikációt.
Amire a Facebookot eredetileg kitalálták – kapcsolattartásra –, arra gyakorlatilag ma már nem használható. Az idővonalam többé nem volt releváns számomra semmilyen szempontból. Főleg mióta túl sokakhoz könnyen és olcsón eljutott az internet lehetősége, sokan iszonyatos mennyiségű hülyeséget, álhírt, baromságot, idióta tartalmat generálnak vagy osztanak meg újra. E folyamat következtében egyre kevesebbet mentem már fel, mert 10-ből 9 bejegyzés baromságokkal volt tele. Persze ideig-óráig ezeket jelentettem, de csak jöttek és jöttek, én meg a végére teljesen belefáradtam. Másrészt meg nem akarom nézni, hogy ismerősi, baráti, családi körben mennyire buták az emberek. Tisztelet a kivételnek!
Ugyanezt találja a legnagyobb problémának a 37 éves Freddy, a sokak által ismert és szeretett Rossz PC Játékok sorozat készítője, akit közel 165 ezren követnek a YouTube-on.
„Nem tetszik a Facebook üzleti politikája, sok szempontból gátlástalan, és a környezetemben az emberekből lájkzombikat csinált sokszor. Ami feldühített, hogy sokan a híreket is csak innen fogyasztják, holott itt ömlik az ember arcába a legtöbb hamis hulladék” – írta meg nekem a videós.
Freddy hátrányként említette, hogy emiatt már lemaradt osztálytalálkozóról, meghívásokról, koncertekről, és alig köszöntik fel az emberek, mert nincs naptár, ami kidobná a születésnapját. Több más válaszadónak is a meghívások hiánya az egyik dolog, amit el kellett fogadniuk, illetve azt, hogy kimaradnak a különféle helyi csoportokból.
A 36 éves, pénzügyi területen dolgozó Esztert viszont pont a szülinapi köszöntések döbbentették rá arra, hogy valaki nem oké a közösségi médiával:
Már nagyon úgy éreztem, hogy kifordítja az embereket önmagukból. Sokan rám írtak a szülinapomon, akik amúgy maguktól nem is tudták volna, hogy akkor van, csak kiírta az oldal. Szerintem kellemetlenek azok a beszélgetések, amik ennyiből állnak: Boldog szülinapot! Mizu? És ez minden évben ugyanazon a napon. Érdemes kipróbálni, hogy nem jeleníted meg a születésnapodat. Kiderül, hogy hányan állnak hozzád valóban közel, és hányan írnak csak muszájból. Szerintem ez jellemzi leginkább a Facebookot.
„Ahol nem fizetsz egy szolgáltatásért, ott te vagy a termék”
Az IT-biztonsági szakértő Tamás megemlítette továbbá, hogy számára szakmai szemmel nézve is aggályos a Facebook használata, és a felhasználói tudatosság is komoly hiánycikk.
Alapvető mentális higiéniás probléma van nagyon sokaknál, illetve tudatlanság. Nem olvasnak, nem értelmeznek, gyorsan túl akarnak lenni a tájékoztatáson, az ÁSZF-ek sorain, csak hadd használhassák már. Később meg megy a csodálkozás, hogy mennyi mindent tud róluk a Facebook. Egy általam hallgatott podcastban a következőt szokták mondani: ahol nem fizetsz egy szolgáltatásért, ott te magad vagy a termék. Ez a mondat tökéletesen leírja a mai világunkat, és a Facebookra is illik.
A szakember megemlítette még a Facebookhoz kötődő, biztonsági és magánéleti szempontból problémás aktivitásokat és eseteket: az oldalakon átívelő követést, a telefonos helymeghatározást, a célzott reklámokat, a Cambridge Analytica-botrányt – utóbbiról mi is részletes cikkben számoltunk be.
Egy 34 éves, R. álnevet kérő programozó válaszadónk szerint az embereket alapvetően nem foglalkoztatja azon döntése, hogy nincs fenn a Facebookon, de azért akadnak olyanok, akik értetlenkednek, mert annyira természetes számukra a közösségi oldal használata.
Előfordult az is, hogy bizalmatlanabbak lettek velem. Akinek nincs profilja, az biztosan titkol valamit.
Ahogy válaszadóim nagy része, ő is inkább a Twittert használja az üzemeltető cég barátságosabb politikája, a jobb közösség és az izgalmasabb tartalom miatt. A Messengerről viszont nem tud lemondani.
„Azt a benyomást keltette bennem, mintha egy internet lenne az internetben. Ismerősök, chat, csoportok, események fényképalbumok és a többi… Nem volt szimpatikus, hogy minden egy helyen csoportosul, így nem is igazán használtam. Kicsivel később feltűnt, hogy minden oldal tele van lájk gombokkal, és elkezdtem olvasni privacy témában, majd úgy döntöttem, hogy nem használom tovább, és megteszek mindent, hogy a lehető legkevesebb kapcsolatom legyen vele. Vicces, hogy nem tudom teljesen elvágni magam tőle, mert szinte minden ismerőst csak Messengeren lehet elérni.”
A programozó szerint így is túl sokat foglalkozunk mások életével, és nem lehet elmenni a mentális teher mellett sem, amit a folyamatos és túlzásba vitt online kukkolás jelenthet.
Biztos vagyok benne, hogy lelkileg nehezen feldolgozható állandóan boldognak mutatkozó emberek posztjait, tökéletesen sikerült süteményekről készült fotókat, folyamatosan kalandos életet élő ismerősöket látni, miközben az egyén otthon ül és görgeti az appot. Senki se szereti a problémákat megosztani, ezért csak a jót engedi látni, és így könnyű arra jutni, hogy mindenki másnak milyen felhőtlen az élete.
Három éve a Facebook egykori társalapítója és elnöke, Sean Parker is kimondta az aggasztóan nyilvánvaló dolgot a közösségi oldallal kapcsolatban, amit mi magunk is sejtettünk: a cég szándékosan tervezte úgy a nagy kék közösségi hálót, hogy a felhasználók minél több idejét és figyelmét lekösse, egészen pontosan függővé tegye őket. A Facebook az emberi agy sebezhetőségét használja ki azzal, hogy dopaminlöketet ad az agynak lájkok, kommentek és megosztások formájában.
Ha a felhasználó egy olyan posztot tesz közzé, amire özönlenek a kedvelések, az ösztönzi őt, hogy még többször tegyen így, és még több kommentet és lájkot kapjon – azaz megkapja a maga adagját. A céltalan görgetés volt az egyik aggasztó jel, amire a 32 éves, vállalati trénerként dolgozó Krisztián is felfigyelt:
Azt vettem észre magamon, hogy csak görgetek és görgetek, függetlenül attól, hogy a látott tartalmak mennyire hasznosak (leginkább semennyire), illetve a legtöbb tartalom egyenesen értelmetlen. Például ki mit evett, hol bulizott, mit vett a macskának, milyen lett anyu palacsintája… Időpazarlás az egész, ezért döntöttem úgy, hogy hagyom az egészet, és valami hasznosat csinálok helyette, mondjuk, olvasok, tanulok, mozgok.
2018-ban a techcégek is kezdtek némi felelősséget vállalni addiktív szolgáltatásaikért, a Google elindította a digital wellbeing (digitális jólét) mozgalmat, aminek célja, hogy eszközöket adjanak a felhasználók kezébe a folyamatos készenlétből adódó stressz csökkentésére.
Az első – a kijelző előtt töltött idő lefaragásában segítő – fejlesztéseket az Android 9 (Pie) operációs rendszerrel tették elérhetővé, és idővel hasonló érkezett a Facebook appba is. A fejlesztők jelentéseket adnak a felhasználóknak arról, hogy napi, heti, havi szinten mennyi időt töltöttek az adott alkalmazásban, és akár különféle korlátozásokat is beállíthatnak maguknak. Így annak, akit csak a görgetéssel elfolyó időmennyiség zavar, megfontolandó lehet ezek használata.
„Nem érdekelt a hatásvadász mondanivalójuk”
A 29 éves, adminisztratív munkakörben dolgozó Lujzának szintén a közösségi oldalon közzétett tartalmakkal van problémája. Ismerősei jellemzően meglepődnek, hogy ő ebben nem vesz részt. A Twittert a vicces és tömör gondolatok miatt találja szórakoztatónak, az Instagramot inspirálódásra használja, ismerőseivel, családjával pedig Viberen tartja a kapcsolatot. Ő is az események értesítéseit hiányolja, illetve nem tartja előnyösnek, hogy sok étterem vagy vállalkozás már nem is működtet hagyományos honlapot. Ő az egyetem befejezése után törölte magát: akkor azért volt elengedhetetlen számára a Facebook használata, mert a tananyagokról, vizsgaeredményekről ott értesült első kézből.
Ha a suli nem követeli meg, hamarabb törlöm. Az oka: érdektelenség. Sok ismerős állandóan szórta a nagyzoló, menő posztokat és képeket, de lájkvadásznak éreztem inkább, mint őszintének. Én ezt nem kedvelem, nem ilyen vagyok, és mivel ismerősökről van szó, nem pedig barátokról, ezért nem is érdekelt, hogy képben legyek, ki hol tölti a szabadságát, hétvégéjét olyan emberek közül, akiket sosem ismertem igazán. Nem érdekel a hatásvadász, bókvadász mondanivalójuk, nem fogok kommentelni képmutatóan, mikor egyébként sosem beszélünk.
„Így jobban ketté tudom választani a munkámat és a magánéletet”
A 32 éves, védőnőként dolgozó Margó számára az volt különösen terhes, hogy a folyamatos elérhetőség miatt sokan nem tartják tiszteletben mások szabadidejét, többször keresték a Facebookon őt munkaidőn kívül is. Hasonlót emel ki a 35 éves óvodapedagógus, Szonja is, aki egyáltalán nem regisztrált a Facebookra:
Már a régi iwiw-es időkben is zavart, hogy a szülők (ovisok szülei) ott üzengettek, tovább küldős levelekkel „zaklattak”. Nem voltak tekintettel arra, hogy lejárt a munkaidőnk, mert este van vagy épp hétvége, netán nyári szünet. Ezért amikor megszűnt az iwiw, megfogadtam, hogy nem megyek bele még egy ilyen játszmázásba a szülőkkel. Továbbá az ismerősök is rendre panaszkodtak, mennyi idiótaság megy ott. Így nem volt motivációm.
Szintén Szonja mesélt arról, hogy az online zaklatás egyik formáját is megtapasztalhatta, amihez a volt barátja felhasználta közösségi fiókjait is.
„Egy félresikerült párkapcsolatom is megerősített abban, hogy jobb az élet facebooktalanul. Az egyik exem a szakításunk után kémprogramok segítségével feltörte az addig létező profiljaimat: email-fiókokat, iwiw-oldalt. Majd sértődött leveleket küldözgetett az ott olvasottak után. Akkor új email-címet csináltam, a Twitteren pedig lakat alá tettem magam.”
A fenti negatívumok mellett persze létezik számos olyan dolog, amikkel a Facebook hozza az eredeti célját: elérést, felületet, lehetőséget ad a másokkal, közösségekkel való kapcsolódásra. A megoldás talán az lehet, hogy őszintén átgondoljuk a közösségi oldallal való viszonyunkat: mi hiányozna, ha nem lenne, mit tud adni, mi vált ki belőlünk negatív érzéseket. Így talán könnyebben választ találunk arra, milyen szerepet tölt be az életünkben: ad-e értéket, vagy inkább az addikció vesz rá minket a céltalan görgetésre.
Kiemelt kép: Getty Images
