Tech

Ha ezt adja a gyerek kezébe, akár programozó is lehet belőle

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyerekkönyveknek új tematikával kell próbálkozniuk, hogy felkeltsék a kicsik figyelmét a nyomtatott olvasmányok iránt a szórakoztatóbbnak tűnő mobilok és táblagépek mellett. Ezzel próbálkozik a CSER Kiadó új kötete is, amiben az egykor a NASA-nál is dolgozó Angie Smibert magyarázza el a gyerekeknek (és a felnőtteknek), hogy mi a mesterséges intelligencia.

Ha generációs különbségekről van szó, manapság egyre többször felbukkanó fogalom a digitális natív, ami azon gyerekeket jelöli, akik már úgy nőnek fel, hogy a számítógépek, táblagépek és okostelefonok veszik őket körbe. A szülőknek nemcsak a valódi világ, de a digitális tér veszélyeire is fel kell készíteniük a kicsiket, hiszen olyan gyorsan szoknak bele a kütyük kezelésébe, ahogy az evőeszközök használatába.

Hogy mennyire megváltozott a világ alig egy évtized alatt, jól mutatja, hogy a gyerekeknek szánt oktató jellegű könyvek piacán sorra jelennek meg olyan kiadványok, amelyek a digitális világ sajátosságairól és vívmányairól mesélnek élvezetes, könnyed formában.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

Ilyen az egykor a NASA-nál is dolgozó Angie Smibert Mesterséges intelligencia – Okos gépek, gondolkodó robotok és tudományos gyakorlatok gyerekeknek című könyve, ami itthon a CSER Kiadó gondozásában jelent meg. A témával meglehetősen nehéz feladatot vállalt magára a szerző, hiszen a kötet a mesterséges intelligencia (MI) alapvető fogalmait, kérdéseit, múltját és jövőjét taglalja, ami egy nehezebben elmagyarázható, absztrakt fogalom még a legtöbb felnőtt számára is.

Éppen ezért az általános iskola felső tagozatába járó korcsoportnak szánt könyv borítóján olvasható, gyerekeknek szóló ajánlás ne tévesszen meg senkit: a téma iránt érdeklődő idősebb laikusoknak is ajánlott olvasmány a könyv, hiszen a mesterséges intelligencia alapvető koncepcióját, problémáit nem együgyűen vagy lebutítva magyarázza el, hanem úgy, hogy még a kisebbek is megértsék. Tengernyi információt sikerült belezsúfolni az elsőre talán kevésnek tűnő, alig több mint 100 oldalba, az olvasást könnyítő nagyobb betűk ellenére a lapok minden szeglete hasznosan van kitöltve.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A szöveget vicces, rövid képregénykockák dobják fel, ezzel képeskönyvesebb, szellősebb jelleget biztosítva, de rengeteg plusz információt találunk a főszöveg melletti keretes elemekben, fontos fogalmakkal, idővonalakkal, érdekességekkel. Első ránézésre akár még töménynek is tűnhet a mennyiség, de a mesélős stílusban megírt szöveg ügyesen lazít a téma összetettségéből fakadó szárazságon. Mindez néhol olyan bájosra sikerült, hogy az ember önkéntelenül elmosolyodik egyes részeken.

Akár a programozást is érdekessé teheti

Az ismeretek rögzülését és feldolgozását a fejezetek során különféle gyakorlatok és feladatok segítik. Az olvasó végezhet Turing-tesztet vagy kitalálhat olyan kérdéseket, amikre a számítógép nem tudna felelni. A könyv legfőbb erénye leginkább az, hogy az ismeretterjesztés mellett

arra inspirálja és bátorítja a gyereket, hogy óvatosan elkezdjen ismerkedni a kódolással és annak logikájával.

Angie Smibert munkája megismerteti olvasóját a Scratch nevű vizuális nyelvvel, amiben a kódok puzzle-szerűen összeilleszthető grafikus elemek, a kötet levezeti, hogyan néz ki egy neurális háló, különféle robotok kitalálását adja feladatnak, amik elvégzésével kiderülhet, ha a gyerek fogékony-e a területre. Amennyiben igen, akár kedvet is kaphat ahhoz, hogy komolyabban belemerüljön a témába.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A témakört a számítógépek hajnalától egészen napjainkig követi le a szerző, és a jövőt is előrevetíti olyan párbeszédek beemelésével, hogy vajon a gépek helyettesíthetik-e az embert, mi történik, ha a gépagy fejlettebbé válik nálunk, és hogyan segíthetik az algoritmusok az emberi életminőséget. Mivel a popkultúrának szerves része a tudományos fantasztikum, ezért a témában meghatározó filmek, könyvek is ajánlásra kerülnek benne.

A több mint húsz, kifejezetten gyerekeknek szánt tudomány-technológia témájú könyvet jegyző Smibert elgondolkodtatóan, közérthetően és inspirálóan tálalja az egyáltalán nem könnyű témát kötetében, amiről még Dr. Eugene Santos Jr, a Dartmouth Főiskola mérnöki tudományok professzora is úgy gondolja, hogy bármilyen korosztály esetében képes megalapozni a mesterséges intelligenciáról való gondolkodást.

További technológiai témájú könyvajánlóink:

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.