Tech

Csúszhat az új Windows 10X

A Microsoft tavaly ősszel jelentette be a Windows 10X nevű operációs rendszer fejlesztését, amit kifejezetten kétkijelzős eszközökhöz, főleg laptopokhoz terveznek. A cég nem szeretett volna teljesen szakítani a hagyományokkal, ezért a Windows 10X kezelőfelülete alapjaiban hasonlít a sima Windows 10-hez, de kap egy újratervezett start menüt, amiből hosszú listán gördíthetők le az alkalmazások, összességében a mai okostelefonok és táblagépek kezelését szolgálja ki. Akkor egy Surface Neo laptopon mutatták meg, mit lehet várni a rendszertől, és az eredeti tervek szerint ezen az eszközön is mutatkozott volna be először az első, stabil verzió.

Pár hete érkezett a hír, hogy a redmondiak a koronavírus járvány miatt módosítottak az elképzelésen, és először a hagyományos, egy kijelzővel felszerelt gépekre adják ki az új Windows 10X operációs rendszert, ami a vártnál tovább húzódhat.

A ZDNet forrásai szerint a Windows 10X csak 2021 tavaszán jelenik meg.

A kétkijelzős kütyükree pedig még később, majd csak valamikor 2022-ben érkezik a szoftver.

Persze ezek még nem hivatalos információk, így érdemes fenntartással kezelni, de az eddigi menetrendet és a járványt nézve van benne ráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik