Tech

A Samsung is kispórolhatja a töltőt egyes mobilok dobozaiból

Nem fogadták nagy örömmel a felhasználók a pletykát, miszerint az Apple töltő és fülhallgató nélkül csomagolhatja az új iPhone 12-t, most pedig úgy tűnik, az androidosok is számíthatnak hasonló lépésre, méghozzá a Samsungtól. A koreai ETNews forrásai szerint a dél-koreai cég a 2021-ben megjelenő egyes modellek esetében már elhagyná a dobozból a töltőt, szintén arra hivatkozva, hogy a felhasználók jelentős részének már amúgyis van USB-C töltője.

A gyártónak ez azért lenne előnyös, mert lefaraghatna a költségekből, ráadásul az egyébként plusz alkatrész miatt drágábba kerülő 5G-s modellek esetében a felhasználók is némileg olcsóbban juthatnának hozzá a telefonokhoz.

A koreai lap szerint a Samsung már tárgyal a beszállítókkal a lépés lehetséges következményeiről, hiszen az sem elhanyagolható, hogy miként érintené ez a töltőgyártókat. Ha így is lesz, a Samsung nem lesz drasztikus, csak egyes modelleknél hagyná el a töltőt.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik