A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy előálltak egy olyan 10 wattos vezeték nélküli töltővel, ami egyben fertőtlenítő is: a gyártó állítása szerint az UV-C fénnyel dolgozó eszköz képes elpusztítani a baktériumok és kórokozók 99 százalékát, ugyanakkor a sajtóközlemény arról nem tesz említést, hogy mi a helyzet a világjárványt okozó COVID-19 vírussal, holott teljesen egyértelmű, hogy a vállalat az életünket alapjaiban megváltoztató pandémia hatására állt elő a nem mindennapi szerkezettel.
A 65 dolláros, tehát 20 ezer forint környékén kínált eszközbe bármilyen 196 x 96 milliméternél kisebb eszköz behelyezhető, így nemcsak a mobiltelefonok, de akár fülhallgatók, napszemüvegek és egyéb eszközök is fertőtleníthetők vele. A leírás szerint a speciális töltő maximum 10 percig világítja meg UV-C fénnyel a fertőtleníteni kívánt tárgyakat, majd automatikusan kikapcsol, hogy ne tegyen kárt a behelyezett eszközökben. A vezeték nélküli töltés persze ezt követően is működik, ha tehát kompatibilis eszközt helyezünk a tárolóba, akkor az a fénykezelés alatt, és azt követően is kapja az energiát.
Az amerikai Tudományos, Műszaki és Egészségügyi Akadémia szerint az UV-fény nagy valószínűség szerint képes elpusztítani az új koronavírust, ugyanakkor a CNET arra hívja fel a figyelmet, hogy kevés az olyan, tudományos folyóiratban is megjelent tanulmány, ami bizonyítaná, hogy az UV-fény valóban elpusztítja a COVID-19 fertőzést okozó SARC-COV2 vírust. Éppen ezért, bár alapvetően praktikus egy ilyen eszköz, senkinek nem szabad készpénznek venni, hogy egy ilyen kütyü védelmet nyújt az eszközeinken esetleg megjelenő kórokozó ellen. És ez nemcsak a Samsung megoldására igaz, de a Mophie és az Invisible Shield cégek által nemrég bejelentett hasonló eszközökre is.