Tech

Itt a dátum: ekkor mutatja meg a Samsung az új csúcsmobilt

A Samsung minden évben augusztus elején mutatja be a Galaxy Note termékcsaládjának legújabb tagjait, és ez idén sem lesz másképp. Június elején a szivárogtatók már elhintették, hogy a leleplezés nagy eséllyel augusztus 5-én esedékes, mostanra pedig már egészen biztos, mivel maga a Samsung is közölte a dátumot. A cég a YouTube-csatornájára töltötte fel a következő Samsung Unpacked esemény beharangozó videóját, amiből ugyan sok minden nem derül ki, de több mint valószínű, hogy a Galaxy Note20 és annak változatai jelentik az apropót.

Sejthető, hogy a februárban debütált Galaxy S20 mintájára idén ebből a szériából is három típust kapunk: lesz Note20, Note20+, és készül Ultra változat, a videó alapján pedig gyanús, hogy a bronz szín is bekerül a választható színek közé.

Pletykák alapján a Galaxy Note20 sokban hasonlíthat a Galaxy S20-ra, és természetesen S Pen is tartozik majd hozzá. Az Ice Universe néven futó szivárogtató szerint fontos újítás lehet, hogy a legfrissebb Note-tal a Samsung búcsút intene a széria egyik jellegzetességének, a lekerekített oldalaknak – helyét pedig a teljesen lapos kijelző venné át.

Még nem hivatalos információ, de többen is úgy sejtik, hogy a Note20-mobilokon túl a Galaxy Fold 2, valamint a Galaxy Z Flip 5G-s változata is bemutatkozhat. A ZFlip 5G-ről eddig annyit tudni, hogy kagylóhéj kialakítású, körülbelül 845 dollárról induló mobil várható 5G-támogatással, míg a Fold 2 az eredeti Fold modell egy megengedhetőbb árú változata lesz nagyobb kijelzővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik