Tech

Pár dolgot kispórolhatnak az új iPhone dobozából

Korábban a témában:

Nemrég számoltunk be róla, hogy a legfrissebb állás szerint az Apple az eredeti tervet tartva szeptember közepén megkezdheti bevezetni a piacra az iPhone 12-t, holott eddig úgy lehetett sejteni, hogy a koronavírus miatt csúszni fog a dátum. Dan Ives elemző arról is beszámolt ázsiai forrásraira alapozva, hogy a cég idén kihagyhatja a fülhallgatót az alapcsomagból, azt külön kell megvenni az iPhone 12 mellé.

Most a hírhedt Apple-jós, Ming-Csi Kuo tette hozzá, hogy nem csak a fülhallgatót, de a hálózati adaptert is kispórolják a csomagból.

A dobozba így nem sok minden kerül a telefonon túl, úgy tűnik, csak egy adatkábelt kap a felhasználó, a többi kiegészítőt mind magának kell beszereznie. Kuo szerint az Apple egyrészt így faragna le a költségekből, másrészt pedig környezetvédelmi megfontolás is szerepet játszhat a döntésben. Korábban ugyanis több alkalommal kritizálták aktivisták a mobilgyártókat, hogy a csomagolt hálózati csatlakozó pazarlás, általában már úgyis használnak egyet a felhasználók, vagy egyszerűen csak a gépük USB-csatlakozóján keresztül töltik a készüléküket

Jó hír jött az iPhone 12-vel kapcsolatban
Lehet, hogy sikerül tartani az eredeti ütemtervet.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.