Tech

Szuperlátást ad az új mesterséges szem

Az emberi szemnél is jobban működő bionikus szemet terveztek hongkongi kutatók – írja a Futurism. A kutatók szerint, ha elkészül, hozzájárulhat az emberi protézisek fejlesztéséhez, és jobb látóeszközt biztosít majd a robotoknak is.

A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a bionikus szem tulajdonképpen egy háromdimenziós mesterséges retina, amelyet nagyon sűrűn szőtt, rendkívül fényérzékeny nanocsövek alkotnak. A kutatók hajlított alumínium-oxid membránt használtak, valamint perovszkitot, ami egy magas fényérzékenységű anyag, a napelemek gyártásához is használják. A perovszkitból készült szenzorok gyűjtik össze az információt, amely aztán az agykéregben megtalálható jeltovábbító szálakat utánzó vezetékek viszik egy számítógépig, ahol a jeleket feldolgozzák.

Illusztráció: Getty Images

A szenzorok annyira érzékenyek, hogy túlszárnyalják az emberi szem fényérzékelését, és 800 nanométeres hullámokat is fel tudnak fogni – ez nagyjából a látható fény és az infravörös sugárzás közötti határ. Ez azt jelenti, hogy még a sötétben is képes információt felfogni és feldolgozni, így

rossz fényviszonyok között sokkal jobban teljesít, mint az emberi szem.

A kutatók szerint a mesterséges szem gyorsabban is dolgozza fel a beérkező jeleket, ez pedig azzal jár, hogy a fényváltozásokra is gyorsabban reagál, előbb hozzájuk szokik, mint az emberi szem.

A bionikus szem minden négyzetcentiméterére nagyjából 460 millió szenzor fér el, az emberi retinában körülbelül 10 millió sejt található.

Bár a technológián még dolgozni kell, a kutatók szerint az is elképzelhető, hogy a bionikus szem messzebbre fog ellátni, és kisebb objektumokat is élesebben lát majd az emberi látószervhez képest. Ez azt jelentheti, hogy az ilyen protézissel rendelkezők jobban látnak majd, mint azok, akik a saját szemüket használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik