Tech

39 millió androidos adatait lopták el

Több mint 20 millió androidos felhasználó adatait lopták el egy népszerű alkalmazás-áruházon keresztül, majd kerültek ki a netre egy kiberbűnöző által, akinek állítása szerint további 19 millió rekord van a birtokában, és hamarosan azokat is publikálni fogja.

Ugyan sokan csak az androidos eszközökön már alapból telepített Google Play áruházat használják, a mobilgyártók egy részének van saját fejlesztésű appboltja is, mint a Samsungnak a Galaxy Store, vagy a Huaweinek az AppGallery. Ezen felül pedig elérhetők olyan külsős alkalmazásboltok is, amik nem előretelepítve érkeznek a mobilra, az egyik ilyen a több mint 150 millió felhasználóval bíró Aptoide, aminek a sérülékenységét kihasználva elszipkázták a mobilozók érzékeny adatait.

A hacker által eltulajdonított adatok közt vannak bejelentkezési email-címek, hashelt jelszavak. Hogy ön is érintett-e, azt a Have I Been Pwned oldalán kiderítheti, egyszerűen írja be az e-mail címét, majd listázva láthatja, mely szivárgásokban volt érintett.

A kiberbiztonsági szakértők sokszor hangsúlyozzák, hogy lehetőség szerint ne használjunk ilyen külsős appboltokat, hanem válasszuk az előretelepített, hivatalos forrást, mivel nagyobb eséllyel juthatnak kártékony kódok az eszközünkre. Alexander Eremin, a Kaspersky biztonsági szakértője szerint az alábbi lépések betartásával elkerülhető, hogy a kártevő felkerüljön a telefonra vagy fenyegetést okozzon:

  • Csak a Google Play áruházból töltsön le alkalmazásokat, és a beállításoknál legyen kizárva, hogy az alkalmazások más forrásból származhassanak.
  • Legyen gyanakvó. Ha valami gyanúsnak tűnik, ne kattintson, de ami még fontosabb, ne adjon ki semmilyen bejelentkezési adatot, jelszót vagy bankkártya-információt.
  • Csak az antivírus alkalmazásoknak adjon hozzáférési engedélyt.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik