Tech

Megvan, mit használ a Huawei a Google Térkép helyett

A főleg autókba szánt navigációs rendszeréről ismert holland TomTom segít majd a Huawei HarmonyOS rendszeréhez írt térképalkalmazás fejlesztésében, írja a Reuters. A TomTom szóvivője, Remco Meerstra elmondása szerint már hónapokkal ezelőtt született a megállapodás, amit csak most hoztak nyilvánosságra.

Az egyezségnek köszönhetően a Huawei fejlesztői hozzáférhetnek a TomTom digitális térképeihez, navigációs szolgáltatásaihoz és közlekedési adataihoz.

A Telegraaf szerint a Huawei más navigációs rendszerek fejlesztőit is megkereste, de a TomTom volt az egyetlen, aki belement a közösködésbe. Több részletet egyelőre nem osztottak meg a cégek a megállapodás tényén felül.

A Huawei 2019 augusztusában mutatta be a HarmonyOS operációs rendszert, miután Donald Trump elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Az úgynevezett Entity Listre került cégeknek (köztük a Huaweinek) csak külön kormányzati engedéllyel szállítható amerikai technológia, legyen szó akár hardverről, akár szoftverről. Ennek hozományaként a Google fontos Android-licenceket vont meg tőlük, ami nagy csapás a Huaweinek, lévén minden mobiljukat ez a szoftver működteti.

A Huawei már készül a legrosszabbra

A kínaiak korábban többször is hangsúlyozták, hogy „az utolsó percig” ragaszkodnak az Androidhoz, és hogy egyelőre nem terveznek kiadni Harmony-s telefont – bár sosem lehet tudni. Az viszont jól látható, hogy már készülnek a legrosszabbra: tavaly év végén például gőzerővel ráálltak saját mobilszolgáltatási-rendszerük, a Huawei Mobile Services (HMS) fejlesztésére. A HMS a videózástól a böngészésen át az adattárolásig teljes körű alkalmazás-ökoszisztémát nyújt a készülékek tulajdonosainak.

Októberben a cég amerikai ügyekért felelős elnöke, Joy Tan is arról beszélt, hogy a saját operációs rendszer helyett a Huawei Mobile Services fejlesztésére fókuszálnak, amivel a Google Play szolgáltatásokat helyettesítenék, ameddig nem magát az egész operációs rendszert. A Mate 30-as modelleken már ez a szolgáltatás található.

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?
Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik