Tech

A Huawei a végsőkig ragaszkodik az Androidhoz

A Huawei a későbbiekben is igényt tartana az Android operációs rendszer használatára azok után is, hogy az Egyesült Államok feketelistájáról még mindig nem távolították el a vállalatot. Vincent Jang alelnök egy New York-i eseményen beszélt arról, hogy a vállalat tervei közt egyelőre nem szerepel, hogy a hónap elején leleplezett Harmony OS (Kínában HongMeng) operációs rendszert futtató okostelefont adjanak ki.

A sencseniek azután kapcsoltak magasabb fokozatba a saját operációs rendszer fejlesztésében, hogy az amerikai Kereskedelmi Minisztérium azon kínai vállalatok listájára tette őket, akiknek csak kormányzati engedéllyel szállítható amerikai technológia. Ennek hozományaként a Google fontos Android-licenceket vont meg tőlük, ami nagy csapás a Huaweinek, lévén minden mobiljukat ez a szoftver működteti.

„Egy standardet, egy ökoszisztémát szeretnénk fenntartani” – mondta el Jang a CNET-nek a Harmony OS-sel kapcsolatban. Hozzátette, hogy az operációs rendszer továbbra is csak B-terv lesz,

a Huawei „az utolsó percig” ragaszkodik az Androidhoz, és hogy egyelőre nem tervez kiadni Harmony-s telefont – bár sosem lehet tudni.

A szoftvert a korábbi találgatásokkal ellentétben nem kifejezetten okostelefonokra, az Android leváltására szán a gyártó, hanem egy olyan megosztott rendszerről van szó, ami számos eszközt képes kiszolgálni, így tévéket, laptopokat, okosórákat és egyéb kiegészítőket is. Nem sokkal a bejelentés után az is kiderült, hogy mi lesz az első termék, amit a kínai cég ezzel az operációs rendszerrel küld majd forgalomba: a Honor Vision, ami egy okostévé.

(Kiemelt kép: AFP)

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?
Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik