Tech

Így szedheti le minden adatát a Facebookról

Már meglehetősen régen, 2010 óta adott a lehetőség arra, hogy a Facebookról archiválva letöltsük az összes olyan fájlt és interakciót, ami a regisztrációt követően keletkezett a fiókunkban. Ez egy meglehetősen egyszerű, pár lépésből álló folyamat, ami egyrészt nagy segítség lehet, ha egy régi beszélgetést vagy fotót szeretnénk visszakeresni, ugyanakkor megdöbbentő is egyben, ha meglátjuk, hogy mi mindent csináltunk és osztottunk meg az évek folyamán a legnagyobb közösségi oldalon.

Korábban már foglalkoztunk ezzel a lehetőséggel, de a Facebook azóta kicsit átvariálta a letöltés elérhetőségét, így érdemes újra átvenni a folyamatot, ami továbbra is roppant egyszerű, ugyanakkor jóval több lehetőséggel rendelkezik, mint amikor legutóbb írtunk róla. Lássuk sorban a lépéseket:

  • A felső, sötétkék sávban kattintsunk a jobb szélen látható kis háromszögre
  • A legördülő menüből válasszuk ki Beállítások (Settings) opciót
  • A bal oldali menüben kattintsunk a A Facebook-adataid (Your Facebook Information) menüpontra
  • A megjelenő listából válasszuk ki a Saját információ letöltése (Download your information) opciót
A Saját információ letöltése opcióra kell kattintani. Fotó: 24.hu

A megjelenő új oldalon színes ikonok jelölik, milyen információkat lehet letölteni, a bejegyzéseinktől kezdve a feltöltött videókon, fotókon és kommenteken át egészen a helyekig, ahová a Facebookon keresztül jelentkeztünk be. Kis pipákkal jelölhetjük ki, hogy mit szeretnénk letölteni, a lista feletti szükre sávban pedig beállítható, mely időszakra vonatkozzon a begyűjtött adat, választhatunk formátumot, illetve meghatározhatjuk a fotók/videók minőségét – minél jobb, annál nagyobb lesz az adatcsomag, és annál tovább fog tartani, mire a közösségi oldal letölthetővé teszi számunkra.

Kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk letölteni. Fotó: 24.hu

Miután kiválogattuk, hogy mire van szükségünk, csak rá kell kattintani a Fájl létrehozása (Create File) gombra. Az adatok összegyűjtése nem megy azonnal: az én esetemben az összes valaha írt Messenger üzenetem órák után lett elérhető, és összesen két fájlt kellett letöltenem, közel 12 GB méretben – köszönhetően a rengeteg képnek és videónak, amit az évek alatt üzenetben küldözgettem. Attól persze nem kell félni, hogy az ember elfeledkezik a letöltésről, mert a Facebook e-mailben és az oldalon belül értesítéssel is jelzi, hogy elkészültek a letölthető csomagok. Ezeket az Elérhető másolatok (Available Copies) menüben érjük el, és a jelszavunk bepötyögése után kezdenek letöltődni.

A leszedett .zip fájlokat kicsomagolva az index.html lapot kell megnyitni, ezután egy kvázi csupaszított profilt kapunk, menüpontokkal, hogy mi mindent tud rólunk a nagy kék oldal. Ezeket az adatokat önként adtuk meg, de még így is döbbenetes szembesülni azzal, hogy ki mikor bökött meg minket a pre-Tinder korszakban, kivel voltunk kapcsolatban, milyen eseményeken vettünk részt. Annyi információt kapunk, amikben órákra is el lehet veszni. Akár olyan beszélgetéseket is találhatunk, amiket évekkel ezelőtt folytattunk, és azóta már talán töröltünk is a levelesládánkból. De ami ennél is jobb: az idővonalunkra posztolt dolgokat is visszagörgethetjük egészen a kezdetekig, és a kapott reakciókat is megtaláljuk.

Nyitókép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik