Tech

Ennél bizarabb telefontokot még nem láttunk

Szeretné magát közelebb érezni az okostelefonjához? Akkor próbáljon csak megtapizni egy olyan készüléket, ami érzésre és kinézetre is olyan érzést kelt, mint az emberi bőr. A Gizmodo figyelt fel egy francia ember-számítógép interfész kutatással foglalkozó csapat Skin-On Interface nevű fejlesztésére, amivel a szakemberek az adatbevitel egészen újfajta módjaival kísérleteznek.

A szintetikus anyag egyik tervezője szerint amikor az emberek interakcióba lépnek egymással, lényegében a bőr az interfész, amin keresztül kapcsolódunk másokhoz a gesztusainkkal, érintéseinkkel. Ezzel ellenben a használati tárgyak, mint a mobilunk, hideg felületek, mégis jó eséllyel napjában többször érintjük meg, mint egy másik emberi lényt. Ez a hideg felület pedig nem tesz lehetővé annyira természetes érzetű interakciót és inputot, aminek átvitelére lehetőséget ad az ember testét borító szövet.

Marc Teyssier ezért kitalálta a szintetikus, emberszerű bőr, aminek kétféle változatával is terveznek, egy hagyományossal és egy ultrarealisztikussal. A bizzarnak tűnő felület képes érzékelni a csiklandozást, bökdösést, nyújtást, finomabb ütéseket, csipkedéseket – ahogy a mozdulatokhoz kapcsolódó érzelmi állapotot is – ami egészen új távlatokat nyithat meg beviteli eszközök terén.

A fejlesztés prototípusáról egyelőre egy videó érhető el, megtapizni még nem lehet. A jövőben telefontokokon, tapipadokon, viselhető kütyükön, robotikai eszközökön képzelik el a felhasználását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik