Tech

Megmarad a Huawei egyik legfontosabb partnere

Az amerikai Qualcomm chipgyártó bejelentette, hogy folytathatja kereskedelmi kapcsolatát a kínai Huaweijel, miután lobbiztak annak ügyében, hogy az amerikai hatóságok engedélyezzék a köztük lévő partnerséget. A chipgyártó vezére, Steve Mollenkopf a jövőben stabil, hosszútávú együttműködést szeretne megvalósítani, az ehhez szükséges engedélyre pedig benyújtották kérelmüket a kormányzat felé – ezt egyébként a Google is megtette.  A közel 70 tiltólistára került cégnek (köztük a Huawei-nek is) csak külön kormányzati engedéllyel szállítható amerikai technológia, legyen szó hardverről vagy szoftverről.

A döntés nagy könnyebbség a Huaweinek, mert míg ugyan ott vannak nekik a saját Kirin processzoraik, attól még a nem csúcskategóriás Huawei és Honor eszközök fontos komponensei az amerikai cég által gyártott Snapdragon chipek. A Qualcomm egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mely komponenseiket fogják szállítani a kínaiaknak, de vélhetően erről lehet szó.

Az egyezségre jutás annak következménye, hogy az amerikai kormány augusztusban bejelentette, hogy újabb 90 napra felfüggesztik a Huawei elleni embargót, a hosszabbítás november 19-ig tart. A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok, mint például a Qualcomm, az Intel vagy a Micron Technology. Az amerikai kereskedelmi minisztérium május 21-én függesztette fel először kilencven napra a Huawei elleni hozott korlátozó intézkedéseket.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik