Nagyvilág

Még kilencven napra felfüggesztik az amerikaiak a Huawei elleni embargót

Az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót – jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter a Fox Business Network hírtelevízióban hétfőn.

Az előző kilencven napos felfüggesztés hétfőn járt le, az újabb hosszabbítás november 19-éig tart.

Az amerikai kereskedelmi miniszter egyben bejelentette, hogy további 46 Huawei leányvállalatot tesznek fel arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok, mint például a Qualcomm, az Intel vagy a Micron Technology.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május 21-én függesztette fel először kilencven napra a Huawei elleni hozott korlátozó intézkedéseket.

A lépést akkor a minisztérium azzal indokolta, hogy időt adnak a vállalatoknak a szükséges intézkedések meghozatalára, a minisztériumnak pedig arra, hogy kidolgozza hosszú távra szóló saját rendszabályait, amelyek megfelelnek a jelenleg a Huaweitől függő amerikai és külföldi távközlési szolgáltatók érdekeinek.

Az amerikai kereskedelmi miniszter a Fox tévécsatornán hétfőn azt mondta, hogy az újabb kilencven napra azért van szükség, mert a mezőgazdasági ágazatban érdekelt egyes cégek függenek a Huaweitől.

Donald Trump amerikai elnök a hétvégén egészen másképpen beszélt. Azt mondta, hogy

a Huawei egy olyan cég, amellyel egyáltalán nem tudunk üzletelni. Nem akarok velük semmilyen üzletet, mivel a vállalat nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.