Tech

Lenyűgöző animációt tett közzé a NASA egy fekete lyukról

Óriási eredmény volt, amikor az Eseményhorizont Távcső (EHT) csapatának sikerült felvételt készíteniük egy fekete lyuk eseményhorizontjáról. Az EHT célja, hogy két szupermasszív fekete lyuk, a Tejútrendszer magjában fekvő Saggitarius A*, illetve a Messier 87 galaxis közepén lévő objektum közvetlen környezetét mérje fel. Végül az utóbbi, a Napnál 6,5 milliárdszor nagyobb tömegű, a Földtől 55 millió fényévre lévő fekete lyukat sikerült megörökíteni.

Animáció: NASA

A kép azonban, nem meglepő módon, egyelőre elég homályos, már az is kisebb csoda, hogy megszülethetett. A NASA most animációt készített arról, hogyan néz majd ki egy ilyen eseményhorizont akkor, ha a jövőben még jobb minőségben tudunk majd képet készíteni róla.
Az első, kutatásokon alapuló illusztráció egy szupermasszív fekete lyukról még 1978-ben született meg, Jean-Pierre Luminet francia asztrofizikus nem állt messze a NASA által most lehozott animációtól.

Így festett Luminet elképzelése. Kép: Jean-Pierre Luminet

Az eseményhorizont az általános relativitáselmélet szerint a téridő azon határfelülete, amelyen túl az események nincsenek hatással a megfigyelőre. Az eseményhorizontba belépő anyag és sugárzás képtelen kilépni onnan, ezért nem tudjuk felmérni, hogy mi is történik a határon túl. A jelenség legismertebb példája a fekete lyukak körül található eseményhorizont. A fekete lyukak különlegessége, hogy az objektumok elképesztő tömege igen kis régióban koncentrálódik, emiatt az objektum egésze elfér saját eseményhorizontjában. Maga a fekete lyuk elnevezése is onnan ered, hogy ezen objektumok mindent, még a fényt is elnyelik, így nem látjuk őket.

Tudományos áttörés: elkészült az első kép egy fekete lyukról
A szakértők hat helyszínen tartottak sajtótájékoztatót, hogy ismertessék az Eseményhorizont Távcső első áttörő eredményeit.

Az eseményhorizont az animációban az a fekete középpont, ami körül a vörös csóvaként anyag kering. A fekete lyukba zuhanó gázok által kibocsátott fotonok ívelt pályákat írnak le, az animáción látható akkréciós korong pedig valójában a fekete lyuk mögött van, de a gravitáció még az eseményhorizonton kívül is annyira intenzív, hogy meghajlítja a fény útját a fekete lyuk körül – írja a Science Alert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik