Tech

A Google egyik legfontosabb funkcióját még mindig nem használják elegen

Korábban a témában:

Februárban mi is beszámoltunk róla, hogy a Google elérhetővé tette Password Checkup (Jelszóvizsgálat) nevű bővítményét, ami azonnal jelez, ha egy adott felhasználónév/jelszó kombináció rossz kezekbe került. A bővítmény pár kattintással telepíthető, majd ezt követően állandóan fut a böngészőben, figyelve, hogy milyen adatokat pötyögünk be, mikor belépünk egy oldalra vagy szolgáltatásba. Ha olyan kombinációt adunk meg, ami szerepel az ellopott bejelentkezési adatok adatbázisában, a rendszer azonnal figyelmeztet minket, hogy cseréljük le.

Forrás: Google

A keresőóriás az eddigi pár hónap alapján felmérést is készített arról, milyen gyakran szembesülnek a felhasználók ezzel a kellemetlen helyzettel. Csak az első hónap során az eszközt aktívan használó 316 ezer netező 1,5 százaléka kapott riasztást arról, hogy nem biztonságos kombinációval jelentkezik be adott szolgáltatásba. Érdemes megjegyezni, hogy a Google csak azok körében tudott vizsgálódni, akik már telepítették a kiegészítőt, ezen kívül még több millió érintett van szerte a világon.

A Password Checkup az általunk megadott adatokat egy olyan, 4 milliárd tételt tartalmazó adatbázissal veti össze, ami a korábban kiszivárgott adatokat tartalmazza, tehát az érintettek köre egészen nagy, ahogy azoké is, akik nincsenek tudatában annak, hogy érdemes lenne lecserélni a bejelentkezési információikat. Így hát mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani, hogy telepítse az eszközt, ha még nem tette volna.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.