Tech

Gyerekek kerülhettek veszélybe a Facebook miatt

Demokrata szenátorok az Államokban ismét Mark Zuckerberg körmére néztek: levélben vonták felelősségre, hogy valóban mindent megtett-e azért, hogy a Messenger Kids applikációt használó gyerekek adatai ne sérüljenek. A Messenger gyerekeknek készült változata annyiban volt biztonságosabb, mint a hagyományos verzió, hogy a szülők mondhatták meg, kivel beszélhet a gyerek, és kivel nem. Múlt hónapban azonban a Facebook figyelmeztetést adott ki a szülőknek, hogy néhány

olyan csoportbeszélgetésbe is meghívhatták a gyerekeiket, amelyekben nem engedélyezett felnőttek is részt vehettek.

A Facebook ugyan leállította azokat a csoportbeszélgetéseket, amelyeket ilyen problémásnak vélt, de nyilvánvalóan nem tudta mindegyiket felszámolni. A szenátorok most azért írtak Zuckerbergnek, hogy megtudják, mióta tudott a Facebook a problémáról, és mit tett annak érdekében, hogy a Messenger Kids ismét biztonságos lehessen a gyerekek számára.

Fotó: Martin BUREAU / AFP

A Facebook szóvivője a The Verge-nek elmondta, hogy nemrég valóban értesítettek pár szülőt arról, hogy hiba csúszhatott a Messenger Kids programjába, és nagyon kevés számú csoportbeszélgetésbe bekerülhettek olyan felnőttek, akiket a szülők korábban nem engedélyeztek az appban. Ennek ellenére a rendszer megint biztonságos a gyerekek számára is, és a csoportokat megszüntették.

Kérdés persze, hogy mikor jön újra elő hasonló hiba – bár alapvetően nem biztos, hogy veszélyeket rejt egy ilyen, de akár olyan emberek is beférkőzhettek a csoportokba, akik a gyerekek adataira és képeire vadásznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik