HIRDETÉS
Tech

Pislogásra zoomoló kontaktlencsét fejlesztettek

A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói olyan kontaktlencsét hoztak létre, ami, ha kettőt pislogunk, rázoomol az éppen a látóterünkben lévő területre. Mindezt úgy oldották meg, hogy előzetesen megmérték a szemmozgások elektrofiziológiai jeleit, vagyis azokat az elektromos jeleket, amelyeket a pislogás, a szem ide-oda mozgatása generál. Aztán olyan biomimetikus lencséket készítettek, amelyek ezekre az apró elektromos jelekre reagálnak. A lencsék a jelektől függően képesek változtatni a fókusztávolságukat – két pislogásra például zoomolnak.

Ugyanilyen jelekkel működnek egyébként például a profibb tolószékek vagy néhány exoskeleton is.

Bár látásukat elveszített emberek számára sok haszna nem lenne a lencsének, azért a kutatók elmondták, hogy a látás képességétől függetlenül működik a lencse, azaz mindegy, hogy valaki lát is vele, vagy sem, az eszköz az elektrofiziológiai jeleket érzékeli.

Fotó: iStock

A kutatók szerint a kontaktlencsék módszerét rengeteg területen hasznosítani lehet – az egyértelmű használati módon kívül ilyen még a robotika vagy a vizuális protézisek gyártása. A kutatók az ember-robot interfészek közé sorolják a találmányukat, és remélik, hogy hamarosan tovább is fejleszthetik. A kutatásról az Advanced Functional Materials tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány.

Ajánlott videó

Sok külföldi látogatót vesztett a Sziget Fesztivál
Főleg a külföldi vendégeit veszítette el a Sziget Fesztivál az elmúlt években, de a távozó tulajdonos több évre szóló üzleti tervei nem feltétlenül indokolták volna a kiszállásukat. Gerendai Károllyal beszélgettünk a Dellában politikai cirkuszról, aranyrészvényről, ukránokról, a 2026-os Sziget árairól.
0 seconds of 48 minutes, 51 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Aki változást akar, az itt van a Tiszánál és mindenki változást akar” – ilyen volt a Nemzeti Menet
06:54
00:00
48:51
48:51
 
Olvasói sztorik