Tech

A vártnál kisebb aksit kap a Huawei méregdrága hajtogatható mobilja

Idén már két meghatározó hajtogatható okostelefont is bemutattak, a Samsung Galaxy Foldot és a Huawei Mate X-et, de még egyik se került a boltok polcaira. Előbbi megjelenését azért csúsztatták el, mert a teszterek visszajelzései szerint a hajlítható panellel súlyos problémák akadtak, utóbbi modell eltolását pedig arra fogta a Huawei, hogy ők nem akarnak úgy befürödni, mint a Samsung. A szóvivő elmondása szerint a Huawei számos tesztet végez annak érdekében, hogy ne merülhessenek fel olyan kijelzőkkel kapcsolatos problémák, amik a Galaxy Fold esetében.

A legfrissebb pletykák szerint a szeptemberben megjelenő eszköz végül az eddig hangoztatottnál kisebb akkumulátort kap.

A Mobil Világkongresszuson demózott 4500 milliamperórás telep kapacitásából picit lecsíp a gyártó, abból 4400 milliamperóra lesz.

Ez magával hozza azt is, hogy a készülék 8 grammal könnyebbé válik, 287 grammot fog nyomni összesen.

Érdemes hozzátenni, hogy a Mate X 55W-os szupergyors töltést is támogat, aminek köszönhetően teljesen lemerült állapotról 30 perc alatt 85 százalékra lehet feltornázni. A jelenlegi állás szerint Android Pie 9 mobilszoftvert futtat majd.

A Huawei alelnökének elmondása szerint a Mobil Világkongresszuson mutatott specifikációk ezt leszámítva nem változnak semmit sem. A különleges hibridben egy Kirin 980 processzor és Balong 5000 modem kap helyet, 8 GB RAM, 512 GB tárhely, és a 4400 mAh-es aksi társaságában, 55 wattos gyorstöltéssel, amit három kamera egészít ki, és mindezért 2299 eurót (több, mint 730 000 Ft, adók nélkül), azaz egy kisebb vagyont kell majd kicsengetni.

Kipróbáltuk a Huawei méregdrága hajlítható kijelzős mobilját
A technológia működik, egész lenyűgöző, ugyanakkor az még nem nagyon látszik, hogy pontosan mire is lesz jó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik