Tech

Óriási tragédiákat előzhetnek meg a világűrből

A NASA JPL laboratóriumának munkatársai és a Bath-i Egyetem mérnökei kifejlesztettek egy olyan programot, amely korábbi műholdképek alapján meg tudja mondani, melyik híd van rosszabb állapotban, és melyik balesetveszélyes. A kutatók az olaszországi Morandi-hídon tesztelték a programot, amely 2018 augusztusában összeomlott, a katasztrófa 43 áldozattal járt. Kiderült, hogy a műholdképek és az algoritmus alapján már korábban is látszott, hogy a híd csavarodik és ezért nem biztonságos, de a földi rendszerek ezt nem mutatták ki. Akár hónapokkal a tragédia előtt le lehetett volna zárni a hidat, ha ez a program akkor létezik.

A Remote Sensing tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, dr. Giorgia Giardina egy sajtóközleményben leírta: a matematikai szoftver és a műholdak különböző adatainak kombinálása lehetővé teszi, hogy a hidak labilitásának nagyon korai jeleit is észrevegyék.

A genovai híd maradványai. Fotó: Mauro Ujetto/NurPhoto

A jelenlegi megfigyelő rendszerek jól működnek, de csak arra a területre fókuszálnak, ahová a szenzorokat elhelyezik. Így csak ott tudják megállapítani, ha valamilyen rendellenes mozgást találnak. A most kifejlesztett program viszont lehetővé teszi, hogy

az egész hidat monitorozzák, méghozzá majdnem valós időben.

A kutatók úgy gondolják, hogy a technológiát a már létező rendszerekkel együtt kell használni, hogy még nagyobb biztonságra törekedhessenek, és ne történhessen meg még egy akkora tragédia, mint amilyen az olaszországi volt tavaly. A program kifejlesztését egyébként a műholdas technológia fejlődése teszi lehetővé, a kutatók az Olasz Űrügynökség COSMO-SkyMed műholdjait és az ESA Sentinel-1a és 1b szatellitjeit használták a munkához. Mivel ezek a műholdak különböző szögekből készítettek képeket a hídról, a program számára lehetővé vált, hogy nagyjából háromdimenziós képet fessenek a jelenlegi kinézetéről. A kutatók milliméteres pontosságig meg tudják állapítani egy híd aktuális állapotát.

A technológiát nemcsak hidak, hanem épületek, sőt, alagutak állapotának monitorozására is lehet használni.

Főkép: a genovai híd maradványainak felrobbantása. Fotó: Mauro Ujetto / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik