Tech

Olcsóbb mobilokon mutatkozhat be a Huawei rendszere

Korábban a témában:

Korábban már többször is írtunk róla, hogy a Huawei már 2012 óta fejleszti házon belül saját operációs rendszerét, ami Kínában ArkOS, míg máshol HongMeng OS néven jelenhet meg. Eddig arról lehetett hallani, hogy a mobilszoftver akár augusztus végén – szeptember elején is bemutatkozhat, és a legfrissebb információk szerint a gyártó már egymillió olyan készüléket le is szállított tesztelésre, amin fut a rendszer.

A Tiangfeng Securities elemzője, Guo Minghao szerint azonban nem valószínű, hogy a Huawei október előtt elkezdi élesben is kigördíteni a rendszert. A szakember továbbá úgy jósolja, hogy az amerikaiak tiltólistája és korlátozásai nem lesznek számottevő hatással a 2019-es eladási számokra, a kínaiak körülbelül 215-225 millió okostelefont szállíthatnak le.

Ezt tudni eddig a Huawei szoftveréről, ami leváltaná az Androidot
A rendszer a HongMeng OS nevet kaphatja, kérdés, mennyire jönne be az androidhoz szokott európaiaknak.

Minghao forrásai szerint továbbá a HongMeng OS a korlátozott app ökoszisztéma eleinte nem felel meg igazán a high-end felhasználók igényeinek Kínán kívül, és kezdetben csak alsó kategóriás modelleken lesz használható Közép- és Kelet-Európában, valamint a feltörő piacokon.

Az orosz The Bell egy teljesen más megközelítésről ír, amiről eddig nem nagyon lehetett hallani. A portál forrásai szerint a Huawei az Aurora OS-t használhatja fel az Android alternatívájaként, ami egy moszkvai fejlesztésű orosz mobilplatform, és a finn Jolla nevű cég Sailfish OS-én alapul. A pletykák szerint a Huawei már teszteli is az Aurora OS-t néhány eszközén.

Mondani sem kell, hogy a Huawei előtt álló legnagyobb kihívás, hogy az általuk használt rendszeren is hozzáférhetőek legyenek azok az alkalmazások, amiket a Google Play Áruházon keresztül el lehet érni. Eddig az tűnik legvalószínűbbnek, hogy saját AppGallery nevű áruházukat fogják fejleszteni ennek érdekében.

--FILE--A customer tries out a Huawei mate 20 pro smartphone on display at a Huawei store in Shanghai, China, 22 February 2019.

Chinese tech giant Huawei Technologies Co has said that it expects to win 5G network contracts in Germany, which would mark the latest vote of confidence from foreign telecom carriers despite security allegations the company faces in some overseas markets. Huawei is expected to deliver components needed for building 5G networks to major telecom carriers operating in Germany, namely Deutsche Telekom, Vodafone and Telefonica, said Vincent Pang, president of Huawei Western Europe, in an interview with German newspaper Rheinische Post.
Már egymillió telefonon fut a Huawei saját operációs rendszere
A kínaiak leszállították a mobilokat, amiken megkezdődik a HongMeng OS tesztelése.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901902, MPE Hajnalcsillag Szenvedélybetegek Rehabilitációs Otthona. Drog- és alkoholfüggő nők kezelése Dunaharasztiban., Place: Dunaharaszti, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.