A kórházakban kezelt, súlyosan beteg gyermekek gyógyítása hosszú és megterhelő folyamat. Ebben a nehéz időszakban a gyermekeknek sokszor heteket, hónapokat kell családjuk, szeretteik nélkül, a külvilágtól elzárva tölteniük. A UPC ezért döntött úgy 2009-ben, hogy elindítja a Falakon át programot, ami a korlátozott erőforrásokkal rendelkező csecsemő- és gyermekosztályokat segíti díjmentes szélessávú internethez és digitális kábeltévészolgáltatáshoz, immár 12 intézményben, 40 helyszínen.
A program 10 éves jubileumának alkalmából a vállalat meglepte a Szent László Kórház részeként működő, csontvelő-transzplantáción átesett gyermekekkel foglalkozó Démétér Ház még kezelés alatt álló és már gyógyult gyerekeit, akik virtuálisan vehettek részt a PlayIT Show-n, hazánk egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő gamer rendezvényén, sőt, népszerű videósokkal mérkőzhettek meg.
A szülinapon a kórház kisbetegeivel nemcsak a látogatóknak és az újságíróknak volt lehetősége játszani, négy ismert YouTube-videós: DoggyAndi, IcBlueBird, Kovács „Videojáték” Zsolti és Szalay Isti is beszállt a SpeedRunners megmérettetésbe. A kitelepített konzolok segítségével a gamerek és a látogatók több órán keresztül játszhattak a gyerekekkel, akikkel videóhívással tartották a kapcsolatot.
„Bízunk benne, hogy ha csak kicsit is, de javítani tudunk ezzel a gyerekek közérzetén, kellemesebbé tehetjük a kórházban eltöltött időt és megkönnyíthetjük a külvilággal, hozzátartozókkal és barátokkal való kapcsolattartást” – mondta Kozma Zsolt, a UPC Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója.