Tech

Huawei-alapító: Mindig szükségünk lesz az amerikai chipekre

A hét során folyamatosan beszámoltunk annak következményeiről, hogy Donald Trump amerikai elnök tiltólistára tette a kínai Huaweit. Ennek egyik fontos mozzanata, hogy a Google felfüggesztette üzleti kapcsolatát a céggel, így elvágva őket a licencelt Android operációs rendszertől. Az ügy előzményeiről itt olvashat bővebben:

Most akkor dobjam ki a Huawei telefonomat?
Válaszolunk a felhasználók legfontosabb kérdéseire, elmondjuk, mit is jelentenek a Huawei-telefonok tulajdonosainak a Google korlátozásai.

A Huawei Technologies ritkán nyilatkozó alapítója, a 74 éves Ren Zhengfei az elmúlt hét történéseinek fényében pénteken reagált a nemzetközi sajtóban megjelent, az amerikai szabályozással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre. Az alapító hangsúlyozta, hogy nem hibáztatják azokat az amerikai vállalatokat, akiknek kötelességük betartani az állam szabta törvényeket, egyben köszönetet mondott azoknak a velük dolgozó cégeknek, akik a helyzet ellenére támogatásukat fejezték ki.

„A Huawei és az Egyesült Államok vállalatai ugyanazon az oldalon állnak, mindannyian a piacgazdaság részei vagyunk, és mindannyiunk érdeke, hogy megoldódjon a jelenlegi helyzet.” – mondta.

A Huaweinek mindig szüksége lesz az amerikai csipekre

A hét elején jött a hír, hogy az Intel, a Qualcomm és a Broadcom is felfüggesztette üzleti kapcsolatát a kínaiakkal. Ennek kapcsán Zhengfei elmondta, hogy a Huawei is képes lenne olyan jó chipeket készíteni, mint az amerikaiak, de nem szeretének izolálódni az amerikai partnerektől.

„Mindig szükségünk lesz az Amerikában gyártott chipekre, és amennyiben az amerikai vállalatok beszerzik az engedélyt a Huaweijel való együttműködésre, folytatnánk velük a kooperációt.” – mondta.

Ren Zhengfei. Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP)

„Termelési kapacitásunk hatalmas, így továbbra is kiszolgáljuk majd ügyfeleinket, erre nem lesz hatással a korlátozás. Az azonban előfordulhat, hogy növekedésünk némileg lassul majd, de közel sem olyan mértékben, mint azt sokan hiszik. Az év első negyedében 39%-os növekedést értünk el az előző év ugyanezen időszakához képest. Ez áprilisban 25%-ra lassult, és előfordulhat még további csökkenés, az USA lépése ugyanakkor nem okoz igazi károkat, és nem hat negatívan a fejlődésünkre nézve. Termékhiány esete sem léphet fel, hiszen jó előre felkészültünk egy ilyen eshetőségre.”

A vezér nem hiszi, hogy a nemzetközi piacon zavart kelt a jelenlegi helyzet, mert Európa nem fog olyan mértékű lépéseket tenni, mint az USA. A szövetséges országok miatt sem aggódik elmondása szerint számos ország vezetőjével folytatnak tárgyalásokat, de az Egyesült Államok kampánya nem elég erős ahhoz, hogy mindenkit befolyásolni tudjon.

A Hongmeng OS néven emlegetett saját fejlesztésű operációs rendszerrel kapcsolatban a chipekhez hasonlóan állnak hozzá. „Képesek vagyunk saját operációs rendszer kiépítésére, de ez nem jelenti, hogy szándékunkban áll lecserélni a többi operációs rendszert.”

Huawei-ügy: leeresztik a technológiai hidegháború vasfüggönyét
A kínai céget érintő korlátozás egyúttal lehetőséget is jelent Kínának, hogy a technológiai térben is függetlenedjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik