Tech

Komoly csapást kapott a Huawei, nem használhatják többé az Androidot

Hónapok óta cikkezünk arról, hogy az Amerikai Egyesült államok igyekszik minden lehetséges módon ellehetetleníteni a Huaweit, és amennyiben a Reuters értesülései megfelelnek a valóságnak, akkor az USA ezúttal tényleg komoly csapást mért a vállalatra, ugyanis a legfrissebb rendelkezéseknek eleget téve a Google több fontos üzleti kapcsolatot is felfüggesztett a kínaiakkal.

Ezért nem akarja Amerika, hogy a kínai Huawei uralja az 5G piacát
Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy elérje: szövetségesei hozzá hasonlóan tiltsák ki a kínai vállalatot a következő generációs, 5G-s mobilhálózatok fejlesztéséből.

A céget eddig a küszöbön álló 5G-s mobilhálózatok kiépítéséből kívánták kiszorítani az amerikaiak – több-kevesebb sikerrel –, viszont Donald Trump nemrégiben feketelistára tette a Huaweit, ami nagyjából azt jelenti, hogy a vállalatnak nem adhatnak el szolgáltatásokat és hardvereket az amerikai cégek, és ez vonatkozik a Google-t birtokló Alphabet anyacégre is, ami a feketelista hatására döntött úgy, hogy a Huawei által gyártott mobileszközök a jövőben nem kaphatják meg az Android operációs rendszert.

A Reutersnek nyilatkozó forrás szerint ez konkrétan azt jelenti, hogy a Huawei ezzel a lépéssel elvesztette a jogot az Android operációs rendszer minden jövőben kiadott verziójának használatára, és a jövőben érkező frissítések sem lesznek elérhetők a gyártó eszközein. Mindez ráadásul nemcsak az operációs rendszerre vonatkozik, de a készülékekről jó eséllyel nem lesz elérhető a Play áruház, és olyan milliók által használt alkalmazások sem, mint a Gmail vagy éppen a Google Térkép.

A Reuters cikke szerint a jelenleg forgalomban lévő készülékek tulajdonosait nem érinti azonnal a változás, viszont a jövőben a már megvásárolt készülékekre sem érkezik majd meg semmilyen frissítés.

Frissítünk!

Hétfőn a Google is reagált a hírre az Android hivatalos Twitter-oldalán az egyik felmerülő fontos kérdéssel kapcsolatban, miszerint a Google Play és a Google Play Protect a már meglévő eszközökön továbbra is elérhető, a már meglévő felhasználókat nem érinti hátrányosan semmilyen szinten az intézkedés. További részletek itt.

A Huawei ennek ellenére használhatná az Android nyílt forráskódú részeit, de a Google népszerű és folyamatosan frissülő alkalmazásainak hiányában kevés értelme lenne az operációs rendszer megtartásának. A kínai cég ugyanakkor egy ideje fel lehetett készülve erre az eshetőségre, hiszen évek óta dolgoznak egy saját operációs rendszeren – a mostani események fényében tehát nem kizárt, hogy a kínai cég termékei a jövőben saját fejlesztésű szoftverrel kerülnek majd a boltokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik