Tech

Európa szívéből érné el a Google, hogy bízzunk benne

Müncheni irodájában nyitotta meg első dedikált biztonsági központját a Google, több száz mérnök dolgozik majd ott kifejezetten privátszférához és biztonsághoz fűződő fejlesztéseken. A részleg megnyitóján hallhattunk arról is, milyen új kihívásokkal néz szembe a cég, és miként próbálják elérni, hogy a felhasználók jobban átláthassák a róluk gyűjtött információkat.

A digitális életünkről a legtöbb adatot tároló Google az adatszivárgási botrányoktól hangos elmúlt évek után még nagyobb figyelmet szentel az adatvédelemnek és privátszférának. Nem véletlen, hogy a privacy ekkora hívószó lett: ahogy a mindennapjainkba beszivárogtak az okostelefonok, a közösségi oldalak, és az olyan szolgáltatások, mint a Gmail, a Google Térkép és a Google kereső, rengeteg adatot generálunk, amiket felhasználva a cégek célzottabb hirdetéseket jeleníthetnek meg felületeiken, és egyben személyre szabottabbá tehetik szolgáltatásaikat.

Az Apple már évek óta a biztonságot hangsúlyozza versenyelőnyként a termékeinél, és a tépázott renoméjú Facebook vezetője, Mark Zuckerberg is arról beszélt pár hónapja, hogy a jövőt egy zártabb, privát platform építésében látják.

Minden nagy techcég rájött, hogy a digitális dzsungelben kulcsfontosságú a felhasználói bizalom megerősítése, aminek a szivárgások és az agresszív adatgyűjtés egyáltalán nem tesz jót.

Ennek legkézenfekvőbb módja, ha a felhasználók átláthatják, hogy ténylegesen milyen információkat és adatokat tárolnak róluk, és eszközöket kapnak arra, hogy efelett rendelkezhessenek.

Persze ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy több oldalról is egyre nagyobb a nyomás a nagy techcégeken. Az unióban például a tavaly májusban életbe lépett új adatvédelmi rendelet (GDPR) részét képezi a begyűjtött adatokhoz történő hozzáférési jog, ami azt takarja, hogy amennyiben kérjük, akkor a cégeknek kötelező kiadniuk, hogy milyen személyes adataink vannak a birtokukban. Hogy a Facebookon és a Google-fiókban ezt miként tehetjük meg, arról korábban itt írtunk útmutatót.

A törvény megszegéséért akár 20 millió euró, vagy az adott vállalat éves globális árbevételének 4 százaléka is kiszabható büntetésként. A francia adatvédelmi hatóság egyébként januárban meg is büntette a keresőcéget, amiért az Android platformmal több ponton is megsértette a felhasználói adatok kezeléséről szóló szabályokat.

A Google-szolgáltatások olyanok, mint a fogkefénk

A Google múlt héten tartotta meg éves I/O nevű fejlesztői konferenciáját, ahol több olyan új fejlesztést is bemutattak, amivel a felhasználók nagyobb kontrollt kapnak afelett, mit kívánnak megosztani a céggel. De a keresőcég nem állt meg itt: május 14-én a müncheni székházukban megnyitottak egy új részleget, ahol a mérnökök kifejezetten a privátszférához és az adatvédelemhez kapcsolódó fejlesztéseken fognak dolgozni. A bajor városban található Google Safety Engineering Center (GSEC) megnyitóján a 24.hu is képviseltette magát, Magyarországról egyedüliként.

A Google Security Engineering Center épülete Münchenben. Forrás: Google

Ahogy Kent Walker, a Google globális kapcsolatokért felelős elnöke is kifejtette nyitóbeszédében, a szolgáltatásaik azért lettek sikeresek, mert kiállják az úgynevezett fogkefetesztet: már rutinszerűen épülnek be a mindennapjainkba, megkönnyítik az életünket. Elég csak abba belegondolni, hogy egy nap hányszor ütünk be valamit a Google keresőbe, nézünk videókat a YouTube-on, navigálódunk a Térképen, vagy olvassuk el az üzeneteinket a Gmailben.

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója videoüzenetben üdvözölte a sajtó képviselőit, és elmondta, hogy az amerikai óriáscég azért Európa szívében nyitja meg a hubot, mert az európaiak különösen fontosnak tartják az online biztonságot, adott a mérnöki háttér, és a müncheni irodában eddig is sok fontos funkció született meg.

Tizenöt év a Google-fiókunkban

Stephan Micklitz, a GSEC mérnökigazgatója  hangsúlyozta, hogy a GDPR számos irányelvével már az elmúlt két évtizedben is egyetértettek, és számos olyan fejlesztést tettek elérhetővé, amik célja, hogy a felhasználók

  • láthassák, milyen adatokat gyűjt és tárolnak róluk,
  • azokat törölhessék, ha úgy kívánják,
  • illetve korlátozhassák, hogy milyen online aktivitásokat nem szeretnének megosztani.

2004-ben jelent meg az Account Central, pár évvel később pedig az Incognito Mode (Privát böngészés) is beépült a Chrome böngészőbe, amivel lehetővé vált, hogy a cég ne kösse fiókhoz a böngészési előzményeket és aktivitásokat. Elérhetővé tették az Ads Preferences Manager (Hirdetésbeállítások) fület, ahol információkat kapunk arról, mi alapján szabja személyre a rendszer a reklámokat.

A My activity (Saját tevékenységek) még több információval szolgál a helyelőzményekről, keresésekről, a tavaly bevezetett Activity Control (Tevékenységvezérlő) funkciókkal pedig megadható, hogy milyen beállításokkal szeretnénk adatokat menteni Google-fiókunkba.

Több helyre is beépül majd az inkognitó mód. Forrás: Google

A Google nyitólapján tavaly jelent meg a „Google Keresésben használt adatok megadása” gomb, amivel rögtön megnézhető, milyen adatokat gyűjtött rólunk a szolgáltatás. A kereső ugyanis más adatokat is generál azon túl, hogy milyen kulcsszavakat írtunk be: ott vannak például a használt eszköz helyadatai és a megnyitott linkek is. Ezen információkat nem csak megnézhetjük, de rögtön törölhetjük is, illetve további tájékoztatást olvashatunk arról, hogy azokat miként használják fel hirdetésekhez.

A keresőóriás a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben arra is lehetőség lesz, hogy a 3 vagy 8 hónapnál régebbi internetes és alkalmazástevékenységeket, valamint a helyelőzményeket automatán törölje a rendszer. A felhasználóknak eddig is lehetőségük volt bizonyos típusú adatokat manuálisan törölni, de az újításnak köszönhetően már automatán megtörténik mindez.

Maguktól törlődhetnek az adataink a Google újításával
Hasznos funkciót kezd el bevezetni a keresőcég a Google-fiókokba.

Szintén a hónapban bejelentett hír, hogy a böngészőpiac 60 százalékát uraló Chrome-ban korlátozni lehet majd a sütiket. Az úgynevezett cookie-kkal a cégek követhetik a neten, hogy a felhasználó mely oldalakat olvasta, és milyen hirdetésekre kattintott, de azt is megkönnyítik, hogy egy oldalon bejelentkezve maradjunk. A kritikus hangok szerint ez az intézkedés inkább a Google konkurenseknek lesz fájdalmas, mivel az óriás nem függ a sütiktől, hiszen ennél sokkal értékesebb információkat tud: mire kerestek a felhasználók, milyen videókat néztek. A sajtóban ezért az elmúlt héten többen is bírálták a céget, hogy ez a lépés egy marketingfogás, és a gyakorlatban nem sok haszna van privátszféra szempontjából.

Ahogy a nyitóbeszéd utáni kérdezz-felelek szekcióban elhangzott, a jövőben a Google Chrome inkognitó módját még több termékbe beépítik.

Egy hub mind felett

Dedikált csapat dolgozik a jövőben a Google Fiók (Account) finomításán is. Ez a központi kezelőfelület, ahol a felhasználó gyakorlatilag mindent megtalál: innen kezelheti a Chrome, YouTube, Maps és más termékekhez fűződő beállításait. A felületet naponta 20 millió felhasználó látogatja, ráadásul könnyebb elérni, mióta megjelenik a Google-szolgáltatások jobb sarkában megjelenő profilképünkre kattintva.

A Google Fiók nyitóképernyőjéről mindent elérhetünk. Forrás: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

Jan Hanneman, a Google müncheni termékmenedzsere a helyszínen bővebben is mesélt a kezelőfelület tervezési szempontjairól. Technikailag a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a design frameworkje mobilon és desktopon is jól mutasson, és egyértelmű legyen a felhasználónak, mit hol talál és mire való – ezen külön UX-es csapat dolgozik, akik rengeteg felhasználói tesztet végeznek. Figyelembe kell venni a kulturális különbségeket is: az európaiak, köztük a németek szkeptikusabbak, ha át kell adniuk az adataikat, ebből kifolyólag a hosszabb, bővebb magyarázatokat szeretik, míg az amerikaiak a rövid, lényegre törő tájékoztatást preferálják. Fontos továbbá az is, hogy idősek és fiatalok egyaránt eligazodjanak a felületen.

Ez valójában nekünk is jó

A nyitóbeszéd utáni kérdezz-felelek szekció során elhangzott az a kérdés is, ami korábban már a Google több kritikusa is feltett: miért nem teszik alapértelmezett beállítássá a minimális adatgyűjtést ahelyett, hogy a felhasználónak kellene kibogarásznia a beállításokat, ha ennyire nehéz munka rávenni őket arra, hogy megtalálják és megértsék a vonatkozó opciókat?

Werner Unterhofer, technikai program menedzsere szerint a Google végső célja az, hogy a felhasználó elégedett legyen azzal kapcsolatban, milyen kiterjedtségben gyűjtenek róla össze információkat, és ebbe bele is szólhasson. Az adatok érzékenysége viszont helyzetfüggő, eltérhet annak függvényében, hogy milyen környezetben dolgozunk: munkahelyi gépen például, vagy személyes eszközön. Ezek a helyzetek más-más beállításokat igényelhetnek, ami felett szabad kezet adnak.

A végső konklúzió természetesen az, hogy a felhasználói viselkedésből származó adatok segítségével tudnak finomodni maguk a szolgáltatások, ami a felhasználó érdeke is.

Gondoljunk bele, mennyire kényelmes és hasznos, mikor a mobil értesít a naptárba jegyzett foglalásnak köszönhetően, hogy el kell indulni a reptérre, vagy hogy a YouTube olyan videókat ajánl, amik jó eséllyel az érdeklődési körünkbe vágnak. De így finomodik a Google Asszisztens is, és a gépi tanulásos algoritmusokkal működő szolgáltatások.

Amitől minket kell megvédeni

Kristie Canegallo, a Google biztonsági elnöke arra is kitért, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, ha az adatok védelméről és az ártó tartalmak kiszűréséről van szó. A felhasználók egyrészt maguk is tehetnek a védelmükért, de szolgáltatói oldalról a Google a legtöbb veszély ellen hatékonyan tud fellépni az automatizált módszerekkel és gépi tanulásos algoritmusokkal. A spamekkel, adathalász támadásokkal és kártékony kódokkal szemben gyorsan tudnak reagálni, de a tartalommoderálásban is egyre nagyobb segítség a mesterséges intelligencia.

Canegallo elmondása szerint tavaly

  • 6 milliárd sértő reklámot sikerült kiszűrni, és 3 millió fiók eltérítését akadályozták meg.
  • 2018 októbere és decembere közt a YouTube-ról 8,8 millió videót távolítottak el, ebből 6 milliót gépi tanulással azonosítottak.
  • A Drive és a Fotók szolgáltatásokból tavaly több mint 160 ezer szélsőségesen erőszakos tartalmat távolított el a rendszer.
Kristie Canegallo – Forrás: Google

Az utóbbi időszakban azonban felmerültek eddig ismeretlen, összetettebb problémák, amik már a jövő nagy kihívásait jelentik. Ilyen a dezinformáció, aminek legújabb és legfejlettebb formája a deepfake, azaz a mesterséges intelligencia által generált, de nagyon élethűnek tűnő tartalmak, videók, a választásokba való beavatkozás manipulatív hirdetésekkel és kamufiókokkal, valamint a kriptobányászat.

A szélsőséges tartalmak eltávolítása kapcsán a cég több szervvel is szorosan együtt dolgozik, így az Európai Bizottsággal is. Az eseményen bejelentették továbbá, hogy összesen 10 millió euróval támogatják azon európai szervezetek munkáját, akik privátszféra kérdéseivel foglalkoznak.

Tesztelje magát: felismeri, melyik arc mesterséges?
Egy weboldalon megnézheti, mennyire tudja átverni a mesterséges intelligencia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik