2009-ben a Gearbox Software által fejlesztett Borderlands komoly sikert aratott. A program volt az egyik első kimagasló loot shooter, ahol a lényeg annyi: a küldetések teljesítésével a játékos egyre jobb és jobb fegyverekhez és képességekhez fér hozzá, ezzel pedig egyre nehezebb missziókat teljesíthet. A kivételes játékmenet önmagában valószínűleg nem lett volna elég a rajongótábor kiépítéséhez, az egyedi történetmesélés, a különleges látványvilág és a humor mind nagyban hozzájárult a Borderlands sikeréhez.
A nyílt világú játék később kiegészítőket, két folytatást (Borderlands 2, Borderlands: The Pre-Sequel!), illetve spin-offokat is kapott, idén ősszel pedig a Borderlands 3 is megérkezik. Részben a tízéves évforduló, részben az új rész kedvcsinálójaként tavasszal a Borderlands átdolgozott változata, a Borderlands: Game of the Year Edition is megjelent. Kérdés persze, hogy a program csak a nosztalgiázókat tudja csak meggyőzni, vagy új rajongókat is képes szerezni a sorozatnak.
Pandora kincsvadászai
A Borderlands cselekménye a távoli jövőben, a Pandora bolygón játszódik, ahol kalandorok, úgynevezett vault hunterek (Brick, Lilith, Mordecai és Roland) egy idegen technológiát rejtő titkos helyet keresnek. A játékos a négy különböző tulajdonságokkal és fegyverpreferenciával rendelkező karakter közül választhat.
A fegyverek, képességek, eszközfejlesztések és szereplők sokfélesége miatt gyakorlatilag lehetetlen unatkozni. Az izgalom annak ellenére is végig fennmarad, hogy egyes karakterek (például a játékost segítő Claptrap nevű robot) sokak számára kifejezetten idegesítőek, az ellenségek ismétlődőek, a küldetések pedig a történet bizonyos szakaszaiban monotonok lehetnek.
Korábban sosem próbáltam ki a Borderlands-et, éppen ezért éreztem úgy, hogy megfelelő alany vagyok a kérdés eldöntésére: ma is megállja-e a helyét az első epizód. (Hasonló módon Sonic kalandjaiba sem merültem bele soha igazán, a Sonic Mania Plus mégis magával ragadott.) Utólag persze belekóstoltam az eredeti verzióba is, hogy legyen összehasonlítási alapom, de összességében így is a Borderlands: Game of the Year Editionhöz köthető az első tapasztalatom a franchise-zal kapcsolatban.
Ugyanakkor megkerülhetetlen a tény, hogy a program rengeteg olyan részletet tartalmaz, amely súlyosan ízlésfüggő: vagy kifejezetten taszítja, vagy egyből magával ragadja a játékost. A különleges, cel-shading technológiával készült képregényszerű grafika és a karaktermodellek például tömegeket fogtak meg, nekem viszont nem tetszett a Borderlands képi világa. Még szerencse, hogy a programban bőven találhat az ember számára tetsző elemeket, például az egyszerű, de pörgős harcrendszert.
Lett volna még mit finomítani
Az összes DLC-t tartalmazó Game of the Year Edition szép számmal tartalmaz szembetűnő újításokat, az eredeti játék PC-s birtokosai ráadásul ingyen letölthetik a felújított verziót. Ennek ellenére mégsem jó szájízzel tettem le a programot: bőven lett volna még min finomítani.
A programban bővült a karakter testreszabhatósága (variálható fejszerkezet), bekerültek új fegyverek, és a grafikát is átdolgozták. Emellett a fegyverek kezelését is egyszerűbbé tették: felszereléseket rögzíthetünk, míg másokat a szemét kategóriába tehetünk, így elkerülhető, hogy véletlenül megszabaduljunk a kedvelt daraboktól, míg a haszontalannak ítélt fegyvereket egyszerűen eladhatjuk vagy eldobhatjuk.
A lootolás folyamata is kényelmesebb lett, az elhullott ellenségek által hátrahagyott tárgyakat már automatikusan felkapja karakterünk, így nem kell állandóan a megfelelő gombot nyomkodni. A nagyobb tárolókban található lőszereket pedig hosszabb gomblenyomással egyszerre felszedhetjük.
Hasonlóan hasznos funkció a mini-map bevezetése, ami alaposan megkönnyíti a Pandorán történő kalandozást. Az eredeti játékhoz történő visszatérést követően például teljesen érthetetlen volt, hogy miképp lehetett boldogulni a kis térkép nélkül, az akkori iránytűs megoldásra, illetve a menüből megnyitható nagyobb térképre hagyatkozva.
További kellemes újítás, hogy az offline kooperációs osztott képernyőt kettősről négyszeresre emelték a konzolokon, így már a kanapén is összehozhatunk egy-egy izgalmas partit a haverokkal.
Sok olyan idegesítő elem maradt meg, amelyeket nagy kár volt nem korrigálni. Bugok továbbra is bőven akadnak, a túlbuzgó banditák nemegyszer beragadnak a fedezékként használt tereptárgyakba, egyes küldetések pedig csak a sokadik próbálkozás után hajlandóak elindulni, ami roppant bosszantó tud lenni.
A Pandora pusztaságainak átszelésére alkalmas járművek, az Outrunnerek irányítása továbbra sem kényelmes, az ellenségek pedig időnként teljesen kiszámíthatatlanul bukkannak fel a nem sokkal korábban megtisztított területeken. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy egy tízéves programról van szó: a mai nyíltvilágú játékok mellett a Borderlands kicsit üresnek, itt-ott egyszerűnek hat. Még szerencse, hogy az áthallásos poénok, a sokszínű (néhol kifejezetten irritáló, néhol rendkívül szerethető) szereplők és egyéb finomságok így képesek hosszú órákra lekötni az embert.
Megérdemel egy próbát
Az a benyomásom, hogy a hibái ellenére mára klasszikusnak számító játék ennél finomabb évfordulós feldolgozást is megérdemelt volna. A belső nézet miatt például nincs sok haszna a karakter testreszabhatóságának, a járművek a klasszikus mellett kaphattak volna egy alternatív irányítást is, hogy az újoncok könnyen belerázódjanak az utazgatásba. Maga a hangulat az erősen ízlésfüggő elemek ellenére szerethető, a játékmenet pedig magával ragadó −
A Borderlands: Game of the Year Editionnek hét lootolt pisztolyt adok a maximálisan kiosztható tízből, a pontszám azonban a további finomítások hiányának, semmint a játékélménynek szól. A programot mindenképp érdemes beszerezni, ha az ember a rajongók közé tartozik, vagy ha a Borderlands 3 érkezése előtt szeretne némi ízelítőt kapni a valóban különleges univerzumból.
A Borderlands: Game of the Year Edition 2019. április 3-án jelent meg PlayStation 4-re, XboxOne-ra és PC-re. Tesztünket a PlayStation 4-es verzió alapján készítettük.
Kiemelt kép: Gearbox Software
