Tech

Drasztikusan csökkent a Samsung bevétele

Jelentősen, elemzők által vártnál is nagyobb mértékben, 60 százalékkal esett a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben, elsősorban a félvezetőket gyártó ágazat gyenge teljesítménye miatt, és kisebb volt a kereslet is a cég által gyártott kijelzőkre, például az iPhone-okon is használt OLED-panelekre.

A dél-koreai elektronikai konszern pénteken nem végleges adatként azt közölte, hogy a működési eredménye 6,2 ezer milliárd won (5,5 milliárd dollár, 100 won=25,01 forint) volt. Ez jóval kevesebb az egy évvel korábbi 15,6 ezer milliárd wonnál (14,7 milliárd dollár), és elmaradt a szakértők által várt 6,8 ezer milliárd wontól.

A cég negyedéves bevétele 14 százalékkal 52 ezer milliárd wonra esett. A dél-koreai vállalat április végén ismerteti a végleges adatokat és részleteket arról, hogy miként szerepelt a negyedévben a cég mobil- és félvezető-gyártó ágazata.

A cég abban bízik, hogy az adatközpontokba való beruházások miatt megnő a memóriachipek iránti kereslet, és hogy a februárban bejelentett, borsos árú Galaxy Fold nevű összehajtható mobil is jövedelmező lesz.

(MTI, Engadget)

Agyzsibbasztó áron jön a Samsung összehajtható képernyős mobilja
Több mint félmillió forintba kerül a Samsung szerint forradalmat indító összehajtható Galaxy Fold.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik