Tech

Ezeket az új kütyüket mutatta be az Apple

Délelőtt már sejteni lehetett, hogy az Apple hamarosan új termékeket jelent be, hiszen ilyenkor rendszerint leáll egy időre a cég weboldala. Délután már fény is derült arra, hogy mivel rukkolnak elő a cupertinóiak: egy vadonatúj iPad mini és egy 10,5 hüvelykes iPad Air készülékkel bővült a termékpaletta.

A megnövelt méretű iPad Air teste egyben vékonyabbá vált, és az Apple A12-es bionikus chipjét is megkapta. Az iPad mini 7,9 hüvelykes mérete megmaradt, de szintén megkapta ezt a lapkát. Mindkét eszköz kompatibilis az első generációs Apple Pencillel. Az iPad mini 154 990 forintról, míg az Air 194 990 forintról indul, és már a mai naptól rendelhetők az Apple weboldalán.

Az új iPad Air Smart Keyboarddal és Apple Pencillel – Forrás: Apple

Az erősebb chipen túl az iPad Air 2224×1668 pixel felbontású True Tone kijelzőt kapott, ezen a téren is a 10,5 hüvelykes iPad Pro utódjának számít, aminek gyártását évekkel ezelőtt leállították. 64, vagy 256 gigabájt tárhellyel választható, arany, ezüst és asztroszürke színekben. Egyfajta átmenet a 329 dolláros iPad és a 799 dolláros iPad Pro közt: van Touch ID-s home gombja, fülhallgató jackje, és Lightning portja is, az A12 processzor pedig nagy előrelépést jelent teljesítmény terén (a cég közleménye szerint az új modell 70 százalékkal jobban teljesít, grafika terén kétszer jobb), a produktivitást pedig az Apple Pencil, illetve a mellé kiadott, csatlakoztatható Smart Keyboard segítheti. 456 gramm és 6,1 milliméter vékony, ami a belépőszintű iPadeknél is kisebb testet jelent.

Az új iPad mini az Apple Pencillel – Forrás: Apple

Az iPad mini is megkapta a rég várt erősítést az új chippel, már 2015 óta nem kapott frissítést a vonal. Szintén 64/256 gigabájtos változatokban vásárolható ezüst, asztroszürke, és arany színekben.  Mindegyik modellen erősítettek kamera terén is, javították a gyengébb fényviszonyokban elérhető teljesítményen, és a kiterjesztett valóságbeli élményhez is finomították a szenzorokat, és persze megnövelt üzemidő is alap.

Az Apple jövő héten, március 25-én saját videós streaming szolgáltatását is bemutathatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik