Tech

A Huawei veheti át az Apple helyét

Az elemzők szerint 2019 több mint izgalmas év lesz az okostelefonok piacán, nemcsak az új trendek miatt (amikről mi is részletesebben írtunk korábban), de a gyártók közt éleződő verseny kapcsán is. A TrendForce szerint idén 3,3 százalékkal csökken a gyártott mobilok száma világszerte. Ha a kereslet rosszabbul alakul a vártnál, és az amerikai-kínai kereskedelmi háború is folytatódik, ez akár az öt százalékot is elérheti. Ám ahogy a legtöbb változás esetében, itt is lesznek olyanok, akik nyerhetnek a helyzeten.

Az igazán izgalmas azonban a második helyen álló Apple és a harmadik Huawei harca lehet, mivel a TrendForce szerint a kínaiak éves szinten megközelíthetik a nagy almás cég eladási számait, sőt: akár túl is szárnyalhatják, ami érdekes fordulatot jelentene.

Ezt arra alapozzák, hogy a Huawei idén olyan felnövekvő piacokon is erőteljesebben terjeszkedik majd, mint Kelet-Európa, Brazília, vagy Dél-Amerika, az Apple dolgát pedig több tényező is nehezítheti. Az új iPhone-ok nem fogytak olyan jól tavaly, mint azt várták, és többen úgy sejtik, hogy idén még feljebb kúszhat a modellek kezdőára. Erre rátesz egy lapáttal, hogy a Qualcommal vívott szabadalmi hercehurca eredményeként Kínában és Németországban be is tiltották egyes modellek eladását, és hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború következtében az Apple dollármilliókat veszít a kínai piacon.

Ugyan a dél-koreai Samsung első helyét továbbra sem fenyegeti veszély, de mivel folyamatosan erősödik a kínálat az alsó, közép és felső kategóriában, ezért ők is kevesebb eladott eszközre számíthatnak.

Visszavesz az Apple, miután nem fogynak olyan jól az iPhone-ok
Kevesebbet gyártanak az iPhone XS, XS Max és XR készülékekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik