Tech

Három kamerával jöhet az új iPhone XI

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2019. 01. 07. 16:20

Korábban a témában:

2018 nem volt igazán az Apple éve, decemberben 12 százalékot estek a cég részvényei, és Tim Cook is több magyarázatot említett a cég évértékelésekor arra, miért nem fogynak olyan jól az új iPhone-ok (többek közt a kínaiak miatt).

Ugyan még mindig korai lenne ítéletet hozni az iPhone XS, XS Max és XR modellek sorsa felett, de azt már tudni, hogy a cupertinóiak idén is három új modellel jelentkeznek, folytatva a szériát. Az OnLeaks a Digit.in portállal közösen olyan renderképekhez jutott, amiken állítólag a következő csúcsmodell látható, amit egyelőre mindenki jobb híján iPhone XI-ként említ.

A képek alapján a hátlapra a szériától eddig szokatlan kamerarendszert kaphat: a két függőlegesen elhelyezett szenzor mellé egy harmadik is társul, ami ezek közé kerül a jobb oldalukra. A harmadik szenzor felett egy LED-es villanó, alatta pedig egy mikrofon lesz.

Az OnLeaks szerint a 2019-es modellek még mérnöki jóváhagyásra várnak, mivel ezúttal a szériában jelentősebb újításokat hozhatnak, a dizájn ezért közel sem végleges.

Idén szeptemberre is három iPhone-t várhatunk: egy iPhone XR utódjának szánt büdzsémobilt, valamint két csúcsmodellt, amik az iPhone XS és az XS Max hagyományait viszik tovább. Azt egyelőre nem tudni, hogy a renderképeken ezek közül melyik látható, de a hátlap drasztikus változása miatt vélhetően egy csúcskategóriás darab.

A @Universelce nevű szivárogtató szerint az Apple idén még megtartja a kijelző tetején belógó notchot, de jövőre már a panelba vájt kameralyukak lehetőségével él. A háromkamerás rendszer elég nagy ugrásnak tűnik, de vélhetően feljebb tornázza majd a gyártási költségeket is, így nagy esély van rá, hogy az eddiginél is drágábbak lesznek az iPhone-ok.

Fotó: OnLeaks
Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.