Tech

Elküldenek egy csomó embert a SpaceX-től

Jelenleg nagyjából hatezer alkalmazottal dolgozik a SpaceX, de ez hamarosan megváltozik: a munkavállalók 10 százalékát tervezik elküldeni Elon Musk űrvállalatától. Az ok egész egyszerűen az, hogy csak így tudják elérni a hosszútávú, ambiciózus céljaikat.

A SpaceX alkalmazottainak 10 százalékát el kell küldeni ahhoz, hogy minden eltervezett projektet el tudjanak indítani, illetve a mostaniak is futhassanak tovább – ez jön le abból a közleményből, amelyet Elon Musk cége adott ki a héten. A vállalatnál jelenleg hatezer ember dolgozik, nagyjából hatszázat terveznek elküldeni a következő hetekben.

“Ahhoz, hogy továbbra is teljesíteni tudjunk a megrendelőinknek, és képesek legyünk egy bolygóközi űrhajót megépíteni, és kialakítani egy globális, űrből érkező internethálózatot, a SpaceX-nek kisebb cégnek kell lennie” – olvasható a közleményben. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy – annak ellenére, hogy a SpaceX azt állítja, nincs rossz anyagi helyzetben – ha szeretnék véghezvinni az eltervezett projekteket,

meg kell húzniuk egy kicsit a nadrágszíjat.

A 2002 óta működő cég 2014-ben nyert el egy NASA-szerződést, amely 2,6 milliárd dollárt szán arra, hogy a SpaceX vigye majd az asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra a sokkal drágább, de most egyetlen opcióként működő Szojuz helyett.

A SpaceX több projekten is dolgozik egyszerre: a fent említett, újrafelhasználható űrhajókon kívül Musk beszélt Mars-utazásról, egy szatellithálózatról, ami az egész világon biztosítja az internetet, turizmusról a világűrben (az első űrturista már meg is van, egy japán milliárdosról van szó, erről itt írtunk bővebben), és a rakétafejlesztésről is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik