Többet bosszankodtam a Samsung Galaxy A9 használata közben, mint amennyire élveztem az amúgy gyors és ügyes telefont – és ennek csak egy része volt amiatt, hogy az a négy kamera, amit a hátlapra zsúfoltak, egyáltalán nem fotóz jól, sőt. Tisztán látszik, hogy a Samsung a most éleződő kameraversenyre akart rálicitálni azzal, hogy a Huaweihez hasonlóan ő is hozzárakott a telefonhoz a szokásosnál legalább eggyel többet, de amíg a Mate 20 Prónál a kicsit magasabb ár mellett is van értelme a dolognak,
A képernyő néha fagyott, gépelni lehetetlen a billentyűzeten, az arcfelismerőt szinte nem is tudtam használni, ráadásul a hátlap úgy gyűjti az ujjlenyomatokat, hogy rossz nézni – ezek pedig elfeledtették velem, hogy a telefon egyébként sokáig bírja egy töltéssel, gyors a rendszere, és könnyen használható.
SZÉPNEK MONDJUK SZÉP
De kezdjük az alapoknál! Az A9 már egy kissé tepsi jellegű, női kézben nem kellemes használni a 6,3 colos AMOLED kijelzőjével, bár azt el kell ismerni, hogy a képernyő gyönyörű színekkel és kontrasztokkal dolgozik. A felbontás viszont csak full HD+, ami azért csalódás. Ennek ellenére videózni teljesen oké, a fényerősség is rendben van, netflixezésre vagy youtube-ozásra abszolút használható a kütyü.
A Samsung ráadásul nem ült fel a notch-vonatra, ami pozitívum, ugyanakkor a kávák lehetnének kicsit vékonyabbak. Értesítő led nincs, van viszont Always On Display mód, amit én személy szerint nagyon nem szeretek, de akad, aki meg odavan érte, úgyhogy ők legalább örülhetnek.
A Samsung a hátlapon található ujjlenyomat érintő mellé arcfelismerést is biztosít a telefonnal, de én a laza másfél hetes használat alatt jó, ha háromszor fel tudtam oldani az arcommal a képernyőzárat. Ezért inkább beállítottam az olvasót is, így azért kényelmesebb volt a dolog.
A telefon dupla SIM-es, az aljára már Type-C csatlakozó került, de elfért mellette egy 3,5 milliméteres jack dugó is. A szelfikamera 24 megapixeles és tényleg szép képeket csinál, nem volt vele gond.
FAGY A KÉPERNYŐ, ROSSZ A BILLENTYŰZET, DE LEGALÁBB AZ AKSI JÓ
Ami a teljesítményt illeti, a Snapdragon 660-as chipset teszi a dolgát, ehhez jön még a 6 GB RAM, erre tényleg nincs panasz. A rendszer gyorsan áll fel, az appok szélsebesen nyílnak, nem okoz problémát az sem, ha gyorsan akarunk váltogatni közöttük. A mindennapi használatra ez bőven elég. A képernyő viszont egyszer-kétszer lefagyott a tesztperiódus alatt, és nem csak az Apple Music használatakor, mint a Nokia 7.1 esetében, hanem az Instagram görgetése közben is, és nem sikerült megfejtenem, hogy miért.
Az eszköz 8.0-ás Oreo rendszerrel érkezik, erre építkezik a Samsung saját felülete, amit a saját Huaweiem után sem volt nehéz megszokni. Appok tekintetében szerencsére nem szaladt el a ló: vannak előre telepített alkalmazások, de nem zsúfolt a telefon, és nincs rajta túl sok kacat. Néhány applikáció viszont nagyon hiányzott: munkámból adódóan kicsit zavart, hogy a diktafont magamnak kellett letöltenem, és a Play Zenén kívül egy saját zenelejátszót is igazán rakhattak volna rá. Persze nem nagy cucc ezeket megkeresni, főleg a Galaxy Appsban, ahol alapból a Samsung saját alkalmazásait futtatják, de ez a kettő például szerintem jellemzően olyan, aminek alapnak kellene lennie egy telefonon.
Rendszeresen félreütöttem, úgy írtam, mintha konstans részeg lennék, és nem találnám a betűket, pedig egyszerűen csak vagy túlságosan, vagy nagyon kevéssé volt érzékeny a billentyűzet. Ez sok bosszúságot okozott, és sokat elvett az élvezeti faktorból. Lehet, hogy hozzá tudnék szokni, de másfél hét alatt nem sikerült, pedig nyomkodtam eleget minden nap.
Az aksiról viszont csak jót tudok mondani: ugyan nem használtam folyton a készüléket, de a 3800 mAh-s akumlátor nagyon jól bírta, volt, hogy csak kétnaponta kellett tölteni. Aki többet nyomkodja a telefonját, annak is másfélnaponta elég lesz tölteni, ráadásul az is gyorsan megy a gyári gyorstöltővel. A vezeték nélküli megoldás viszont kimaradt, ami egy ilyen árkategóriájú telefonba már igazán beleférhetett volna.
NÉGY KAMERÁT KAPUNK, DE MINEK
De térjünk rá az A9-cel kapcsolatos legégetőbb problémára: az agyonreklámozott kamerákra. Csak hobbifotós vagyok, de az nekem is feltűnt, hogy ez elég gyenge kör lett a Samsungtól: bár a négy kamera, amit a hátlapon egy függőleges vonalban zsúfoltak össze, hardveresen nagyon ott van, de szoftveresen hagy némi kívánnivalót maga után. A hátlapi kameraszigetben található a négy eszköz mellett a vaku is,
A fő kamera a szelfikamerához hasonlóan 24 megapixeles F/1,7-es apertúrával és PDAF élesítéssel, a zoom lencse mögött egy 10 megapixeleset rejtettek el F/2,4-es apertúrával, a nagy látószögű optika 8 megapixeles képeket csinál, és van még egy 5 megapixeles mélységszenzor is a csapatban. Nagyon jól hangzik, de valami félrecsúszott az A9-nél, mert nemhogy közepes, de sokszor egyenesen kifejezetten rossz fotókat lehet készíteni a négy kamerával – ami azért elég szokatlan a Samsung telefonjainál.
Kezdjük ott, hogy az alapbeállításokkal a színkorrekció miatt lilás képeket kapunk, és ez, úgy tűnik, típushiba, mert több helyen is olvastam hasonló panaszokat a telefonra. Optikai stabilizátor nincs, a zoom kifejezetten nehezen fókuszál, de ha mégis, abban sincs túl sok köszönet. A képek gyakran zajosak, a szélük felé elmosódnak, este és félhomályban pedig teljesen felesleges megpróbálkozni normális képek készítésével, mi még egy színházteremben sem tudtunk éles fotókat összehozni.
A széles látószöggel voltam egyedül megelégedve, itt a színek is stimmeltek, és a kép is éles lett. Viszont félhomályban már itt is akadtak gondok, nagyon szemcsés lett a fotó, és hasonlóan homályos, mint az alapbeállításnál. Az élő fókusz viszont szép képeket csinál, legalább is ételfotózásnál biztosan.
A videók erős jóindulattal is közepesek, és ha széles látószögben rögzítünk, ugyanúgy homályosodnak, mint a képek. Az alapbeállításokkal mellett ugyan korrekt felvételek készíthetők, de ez sem győzött meg arról, hogy érdemes volt azt a négy kamerát odazsúfolni a telefonra.
HA MÁR GALAXY, AKKOR AZ A7 LEGYEN
Ehhez képest az A9 kistestvére, a Galaxy A7 egész jó kis mobil: ugyanígy AMOLED kijelzővel érkezik, csak 6 colossal, ami már sokkal kényelmesebb a kézben. Ez ugyan nem Type-C csatlakozót hordoz, hanem microUSB portot, de ennyi talán még belefér. A chipset Exynos 7885, és 4 GB RAM van az eszközben, mindennapi használatra még ez is tökéletes. Nekem kifejezetten bejött, hogy az ujjlenyomat-olvasót a telefon oldalára, a feloldó gombhoz rakták, nagyon kényelmes így használni a készüléket.
Ha tehát valaki egy új Galaxyban gondolkodik, inkább a 82 ezer forinttól kapható kistestvért, az A7-et ajánlanánk, mintsem a túlárazott A9-et, ami 166 ezer forinttól indul a webshopokban. Egyik sem tökéletes, de az A7 ár-érték arányában megéri, az A9 viszont felejtős, ennyiért bőven vannak jobb eszközök a piacon.
Samsung Galaxy A9 (2018)
- Kijelző: 6,3 hüvelyk, super AMOLED, 1080 x 2220 pixel felbontás
- Chipset: Qualcomm Snapdragon 660
- RAM: 6 GB
- Tárhely: 128 GB
- Hátlapi kamera: 24 MP / 10 MP zoom lencse / 8 MP / 5 MP
- Előlapi kamera: 24 MP
- Akkumulátor: 3800 mAh
- Operációs rendszer: 8.0 Oreo
- Ára: 166-211 000 forint
Samsung Galaxy A7 (2018)
- Kijelző: 6 hüvelyk, super AMOLED, 1080 x 2220 pixel felbontás
- Chipset: Samsung Exynos 7885
- RAM: 4 GB
- Tárhely: 64 GB
- Hátlapi kamera: 24 MP / 8 MP / 5 MP
- Előlapi kamera: 24 MP
- Akkumulátor: 3300 mAh
- Operációs rendszer: 8.0 Oreo
- Ára: 82-116 000 forint
