Ahogy az a prémium kategóriás kompakt fényképezőgépek szegmensben lenni szokott, a Panasonic Lumix LX100 II váza nem olyan kicsi, cserébe nagyon masszív építésű, viszont egy pulóver vagy egy kabát zsebben azért még bőven elfér, még úgy is, hogy egy 4/3-os érzékelővel szerelt masinával van dolgunk.
Ez az 1 colos és az APS-C DSLR-érzékelő méret között található, közelebb az utóbbihoz, tehát nem egy apróságról beszélünk. Beépített vaku ugyan nincs a vázon, viszont a gép dobozában találunk egy kis rögzíthető egységet. Aksi töltőt viszont nem kapunk, USB-n keresztül biztosíthatunk energiát a telepnek, vagy vehetünk külön külső egységet, ami azért elég nagy pofátlanság a Panasonic részéről, hiszen
MI VAN A GÉPEN?
Ami a kapcsolókat illeti, még néhány DLSR is megirigyelheti amennyi gombot és tárcsát rakott a gyártó a vázra, ráadásul a menüből (ami még mindig kicsit átláthatatlan) gyakorlatilag mindent szabadon állíthatunk. Mondhatjuk, hogy amire nincs dedikált gomb, azt az öt darab szabad kapcsolóra simán ki tudjuk osztani. Az objektíven találunk egy rekeszállító gyűrűt, illetve egy programozható gyűrűt, ami alapjáraton a zoomra van beállítva, de kedvünk szerint gyorsan fókuszgyűrűvé avanzsálhat. Ezen kívül az autófókusz kapcsolóját, és a képarány választót találjuk még itt.
És ezen a ponton kell kitérni az egyik érdekességre: a váz egy úgynevezett Multi Aspect 21,7 megapixles érzékelővel van felszerelve, ami úgy van kialakítva, hogy az összes választható képarányban nagyjából 17 megapixeles képet kapjunk, és a látószög se változzon nagyon. 4:3-as képaránynál 4736×3552, 3:2-es képaránynál 4928×3288, 16:9-es képaránynál pedig 5152×2904 pixeles felbontással számolhatunk.
A váz tetején egy záridő- és egy expo kompenzációs tárcsa található, módválasztó viszont nincs, mert a rekesz- és a záridő tárcsa állásának kombinációjából adódnak a különböző manuális módok. Ha mind a kettő tárcsa A módban van akkor az a programautomatika, ha a záridő A álláson és a rekesz bármi más értéken, akkor az a rekesz előválasztás, fordítva pedig az időelő választás, és ha mind a kettő valamilyen értéken áll, akkor teljes manuális módot kapunk.
Az “intelligens automata”(sic!) pedig egy külön gombon kapott helyet. Hátul a szokásos menü, a videofelvétel és programozható gombok ölelik körül a 3 colos érintőképernyőt, ami sajnos nem kihajtható, de legalább jó fényereje van, így erős természetes fénynél is viszonylag jól használható. Ezen kívül kapunk még egy elektronikus keresőnk, ami örömteli fejlemény, bár minőségben láttunk már jobbat, főleg MILC gépeken, de mindenképpen dicséretes, hogy nem hagyta le a gyártó.
HASZNÁLAT ÉS KÉPMINŐSÉG
Kisfilmes arányokra váltva egy 24-75 mm gyújtótávolságú, F1.7-2.8. fényerejű objektívet kapunk, ami egy nagyon jó alapnak mondható. A cikkíró álmodozása: ha 70 helyett mondjuk 100-120 mm lenne a zoom vége, akkor egy tökéletes utazó gép lenne, de ehhez valószínűleg fizikailag még nagyobb objektívre lenne szükség, aminek köszönhetően a gép amúgy sem alacsony ára is tovább emelkedne.
főleg, ha egy okostelefon használata után kezdünk matatni benne. Jó lenne, ha a fényképezőgép-gyártók végre felbérelnének néhány szakembert, hogy a fotómasinák érintőképernyőjére is kalapáljanak végre egy átlátható, és normálisan használható rendszert. Ez ráférne a Panasonic saját megoldására is, viszont ugyanakkor jó hír, hogy tényleg nagyon gazdag a szabadon állítható lehetőségek kínálata. Ha rászánjuk az időt, és átverekedjük magunkat a menürendszeren, akkor szinte teljes egészében a saját ízlésünk szerint módosíthatjuk, hogy melyik gomb és tárcsa mit csináljon.
A teszt időpontjában az Adobe szoftvercsomagja még nem támogatta a fényképezőgép által készített RAW fotókat, így .jpg-ben fotóztunk, és azokon igazítottunk a Lightroom segítségével. Ahogy a gépen kívül is nagyon sok állítási lehetőség van, úgy belül is nagyon gazdag kínálatot kapunk.
A normál fehéregyensúly profilok mellett három sajátot definiálhatunk, rendelkezésre áll több képprofil is, többek közt három különböző fekete fehér lehetőség. Emellett kiemelendő a masina panoráma módja, ami ugyanolyan a sebességgel működik, mint egy okostelefonon, csak húzni kell az adott irányba.
Van lehetőség utólagos fókuszálásra is, ha ebben a módban fotózunk, de ezt jó eséllyel egyszer próbálja ki az ember, majd örökre el is felejti. Jól vizsgázik viszont a képstabilizátor, ami segít a kevesebb fényben történő fotózásnál. Ha pedig már kevés fény, akkor megemlítendő, hogy magasabb ISO tartományokban is elég jól muzsikál a gép: 3200-on simán használható, ha nem akarunk sokat vágni a képből.
Említésre méltó és kiemelkedő még a 11 fps-es sorozat mód, amit szerencsére az autófokusz igen jól követ. A fényképezőgép videó módja sem hagy kívánni valót maga után, 4K-ban akár 30 fps-ben is tudunk vele rögzíteni, ami a mai kor követelményeinek megfelelő. Itt is maximum a kifordítható kijelző hiánya róható fel maximum a gépnek. Illetve, ahogy azt az előző Panasonic gépnél is tapasztaltuk, hogy ha nem elég a sorozat sebessége, akkor a 30 fps-es 4K videóból tudunk 8 megapixeles kockát vágni.
Az LX100 II nem akar se vlogger- , se videokamera lenni, bár az alapokat tudja, viszont fotós tudásból a cserélhető objektíves társait is meg tudja szorongatni. Az ára egyáltalán nem olcsó, 300 000 Ft, és mondhatjuk, hogy ennyiért már milyen cserélhető objektíves gépet kaphat az ember, de azon biztos nem lesz ilyen jó minőségű Leica névvel fémjelzett objektív.
Illetve DSLR/MILC vásárlásánál sokszor felmerül, hogy egy, két vagy három év múlva tényleg szánunk-e megint több százezer forintot objektívre, avagy sem. Ezt végig gondolva bátran ajánljuk ezt a prémium kompakt gépet, hiszen a kategóriájához képest nagy érzékelővel szerelték fel (a Panasonic és Olympus MILC-ek hasonlóval kaphatók), és elég sokrétűek a manuális beállítási lehetőségek.
