Tech

Szuper funkció kerül az új Androidba

A Samsung a múlt héten rántotta le a leplet az első olyan kütyüjéről, ami hajlítható képernyővel rendelkezik, és azóta kiderült, hogy nem csupán prototípusról van szó, hanem olyan készülékről, ami jövő tavasszal akár a boltokba is kerülhet. Ahogy a korábbi cikkünkben is említettük, a Google szoros együttműködésben dolgozik a Samsunggal, hogy az Android operációs rendszer maradéktalanul képes legyen kiszolgálni az ilyen típusú készülékeket.

Tényleg létezik: a Samsung bemutatta az összehajtható képernyős telefont
Megannyi pletyka után a cég élőben is megmutatta a speciális készüléket.

A Google következő mobil operációs rendszere, amit jelenleg Android Q néven ismerünk viszont nemcsak arra lesz képes, hogy kezelje a különleges kijelzőt, de ha lehet hinni a legújabb információknak, akkor a keresőóriás azt is szeretné elérni, hogy a valódi multitasking is megoldható legyen, nagyjából úgy, mint a számítógépeken futtatott operációs rendszerek esetében.

A “gyári” Android jelenleg maximum két alkalmazás megjelenítésére képes egy időben, ugyanakkor ez koránt sem jelenti azt, hogy ezek képesek párhuzamosan működni egymás mellett. Amíg az egyik aktív, addig a másikat letiltja a rendszer, a két app közötti váltáskor pedig felcserélődnek a szerepek. Éppen ezért nem lehet a nem aktív YouTube alkalmazással zenét hallgatni (maximum akkor, ha ablakba rakjuk), és ezért nem látjuk az üzenetküldő alkalmazásban a beérkező szövegeket.

Bal oldalon a jelenlegi, jobb oldalon a jövőbeni megoldás – Fotó: xdadevelopers.com

Az Android Q-ba tervezett új funkció viszont már lehetővé fogja tenni, hogy több ablakos megjelenítésnél az összes alkalmazás aktív maradjon. Mindez persze csak akkor fog működni, ha ezt az operációs rendszert futtató készülékek gyártója is engedélyezi, illetve szükséges lesz az is, hogy az applikációk támogassák ezt a megoldást. A multitasking ráadásul nemcsak a hajlítható kijelzős eszközök esetében jöhet majd jól, de a nagyobb kijelzővel rendelkező okostelefonoknál és a tableteknél is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik