Őrült drága lesz a Samsung összehajtható kijelzős telefonja

Korábban a témában:

A Samsung múlt héten rántotta le a leplet az első olyan készülékről, ami az úgynevezett Infinity Flex Display technológiával készült, azaz összehajtható kijelzővel van felszerelve. Egész pontosan egy 7,3 hüvelykes, tablet méretű kütyüről van szó, aminek a képernyője középen félbehajtható, így akár zsebre vágható, vagy a külső oldalán található kijelzőnek köszönhetően telefonként is használható.

Bár elsőre ugyan úgy tűnt, hogy a cég csak egy működő prototípust mutatott be, a Yonhap News Agency információ szerint erről szó sincs, sőt jövő tavasszal piacra kerülhet az eszköz, méghozzá Samsung Galay F néven, horribilis áron, ugyanis a hírügynökségnek nyilatkozó bennfentesek szerint 1770 dollárt, azaz

közel félmillió forintot kell majd kiperkálni a speciális készülékért.

Amennyiben a fenti információk hitelesek, úgy a cég jövő tavasszal, valószínűleg a Samsung Galaxy S10 bemutatója után rántja majd le a leplet az összehajtható telefon/tabletről, amiről a hardver szempontjából egyelőre nem sokat tudni, de ahogy közeledik a bemutató időpontja, ez úgy fog rohamosan változni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.