Tech

Szokatlan pozícióra keres embert a Facebook

A Facebook kimondottan emberi jogi politikával foglalkozó vezetőt keres a Menlo Parkban, vagy Washington DC-ben található irodájába. A szakember feladatai közé tartozna a „konfliktusmegelőzés”, illetve a „béketeremtés”. Az álláshirdetés szerint a Facebook különféle szolgáltatásainak elérése egyre csak nő, ezzel pedig annak felelőssége is, hogy a globális közösség különböző kulturális hátterű tagjainak egyéni és emberi jogai is tiszteletben legyenek tartva a közösségi felületeken.

A Facebook is bűnrészes lehet a rohingják elleni erőszakban
A gyűlöletkeltő, uszító üzenetek felületeként szolgált.

Az álláshirdetés alapján a szakember feladata az olyan törekvések koordinálása lesz, mint az emberi jogok megsértésének megelőzése, legyen szó állami, vagy nem állami elkövetőkről. Szorosan együtt kell működnie a termékfejlesztési csoportokkal, képviselnie a Facebookot a befektetők, a civil szektor és a kormányok előtt, illetve részt kell vennie a platformon történt jogsértésekkel kapcsolatos vizsgálatok vezetésében, a közösségi irányelvek kialakításában.

Az ideális jelölttől több mint 12 év tapasztalatot várnak el fejlődő országokkal, kormányokkal és civilszervezetekkel való közös munkában.

Halálra verték a Google mérnökét
Tömeg rontott rá négy indiai férfira egy csetüzenet miatt, egyikük meghalt.

A Facebookot az utóbbi években több kritika is érte, amiért nem tudja elég hatékonyan felvenni a versenyt a platformjain terjedő dezinformációval és álhírekkel. A nagyra nőtt közösségi oldal számára az egyre több kapcsolat egyre több megoldandó problémával jár, mivel az emberek nem mindig jó célokra használják a fiókjukat, és a különböző országok kultúrái is eltérnek.

Az ENSZ szerint a Facebooknak is szerepe volt a mianmari rohingják ellen elkövetett kiterjedt erőszakban, a Fülöp-szigeteken pedig a WhatsApp csevegő platformot felhasználva alakultak ki tömeges lincselések, amik több esetben is végződtek halállal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik