Szerda éjszaka egy kisebb szivárgást érzékeltek a NASA kutatói a Nemzetközi Űrállomáson, ami nagyjából annyit jelent, hogy nyomáskülönbség lépett fel az egyik modulban, mert a levegő lassan kiszökik onnan. Az ISS 56-os legénysége éppen aludt, amikor a kutatók észrevették a hibát, de nem kellett felébreszteni őket, mert nincsenek életveszélyben. Mire felébredtek, a NASA és az Orosz Missziós Vezérlőközpont is jelentette nekik a hibát, és megkezdhették a felderítést.
Kiderült, hogy az Űrállomás orosz részlegében van a hiba, de a szivárgás okát és pontos helyét még nem sikerült meghatározni, és egyelőre nem is álltak neki az űrhajósok sem a “foltozásnak”.
A csapat egészséges, és mindenki biztonságban van, még több hétre elegendő levegő maradt az Állomáson
– olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) sajtóközleményében.
Ez nem az első eset, hogy ilyesmi történik az ISS-en, amely 2000 óta kering a fejünk fölött: 2007-ben is volt már hasonló, akkor a Harmony modul hibásodott meg. A legénység akkor sem volt közvetlen életveszélyben.
A mostani, 56-os csapat amerikaiakból (Drew Feustel, Serena Auñón-Chancellor és Ricky Arnold), oroszokból, (Oleg Artemyev és Sergei Prokopyev), valamint egy német asztronautából, Alexander Gerstből áll. A következő napokban valószínűleg felderítik a szivárgás pontos helyét és okát, majd megpróbálják megszüntetni azt.