Tudomány

Véletlenül új űrsétarekordot állítottak fel az orosz űrhajósok

A Nemzetközi Űrállomásnál dolgozó kozmonauták február 2-án a tervek szerint 6 és fél órás karbantartást végeztek volna az állomás kommunikációs antennájánál. A szerelés azonban elhúzódott, így új orosz rekordot állítottak fel az űrhajósok.

Alexander Miszurkin és Anton Skaplerov nagyjából 7 órányi munka után jöttek rá, hogy a fejlesztés ellenére az antenna nem működik – számol be a ScienceAlert. A két kozmonauta több mint egy órát töltött azzal, hogy a helyére rángassák az eszközt, míg a legénység többi tagja az állomásról irányítva próbálta a megfelelő pozícióba forgatni az antennát.

Bár végül sikerült működésbe hozni a berendezést, az antenna nagyjából 180 fokkal lett elforgatva. Az orosz Roszkoszmosz alaposabban is meg fogja vizsgálni az eszközt, hogy megtudják, szükség van-e újabb munkálatokra.

A két űrhajós a művelettel új orosz rekordot állított fel: összesen 8 óráig és 13 percig tartott sétájuk.

A korábbi, 2013-as csúcs 8 óra és 7 perc volt.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy az űrállomásról leszerelt berendezéseket ne szállítanák haza, de az antenna alatti régi dobozt a kozmonauták eltávolították, és eldobták. Ez azt jelenti, hogy az eszköz el fog égni a Föld légkörében.

A korábbi doboz nagyjából akkora volt, mint egy aktatáska, és 27 kilogrammot nyomot. A berendezésben olyan alkatrészek voltak, melyek még az 1990-es években, a Nemzetközi Űrállomás indulása előtt készültek. A doboz inkompatibilis volt a legújabb műholdas technológiával.

Az eszköz eltávolítása kifejezetten nehéz feladat volt, ugyanis a dobozt nem arra tervezték, hogy az űrben szereljék, vagy cseréljék.

Az űrhajósok a következő napokat az űrállomáson töltik majd. A következő űrsétát a tervek szerint február 15-én hajtják végre.

(Kiemelt kép: NASA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik