Az 1990-es években még olyan banális dolgok is le tudták kötni az embert, mint hogy milyen képernyőkímélőt állítson be a monitorjára: a szálló Windows-ablak, a háromdimenziós csövek és a klasszikus labirintus mind olyan részei voltak a számítástechnikának, amit senki nem tudott megkerülni, ha volt számítógépe. A CRT monitorok eltűnésével viszont ezek is szépen lassan kihaltak, és a legújabb Windowsokon hűlt helyük sincs már. Mi ennek az oka? Nincs már rájuk szükség?
A régi CRT (cathod ray tube, azaz katódsugaras) monitorok még teljesen máshogy működtek, mint a mostani LCD-változatok: azok a képek, amelyeket sokáig mutattak, képesek voltak beleégni a képernyőbe, és halványan még akkor is látszani, ha kikapcsolta azt. Ennek az volt az oka, hogy a monitor az elektronsugarakat egy foszforral bevont felületre lőtte, ha pedig ez a felület nem nagyjából egyformán használódott, a többet használt területei egyszerűen beégtek. Ez akkor történt meg, ha egy adott kép vagy objektum nagyon sokáig volt egy helyen, változatlanul a képernyőn: a Tálca például jellemzően veszélyes volt ilyen téren, hiszen az szinte minden alkalommal látszott, ha a gépet használta az ember.
A mai LCD monitorok azonban teljesen máshogy működnek, és bár most sem lehetetlen, hogy egy kép beleégjen a képernyőbe, azért elég kicsi az esélye, és felesleges érte képernyővédőt használni. Olyannyira kikopott a dolog a gyakorlatból, hogy a legújabb Windowsokban már benne sincs alapértelmezettként a képernyővédő funkciója.
Ha régebbi operációs rendszert használ, akkor sem érdemes a képernyővédőkkel vesződnie, hiszen ha mennek, a gép sokkal több áramot használ, a laptopoknak pedig hamarabb lemerül az akkumulátoruk. Sokkal jobban jár, ha beállítja, hogy pár perc inaktivitás után a képernyővédő beindulása helyett kapcsoljon ki a képernyő, mert így még energiát is megtakaríthat.
