Tech

Rejtett kamerás videón a babát bántalmazó dadus

Az orosz hatóságok vádat emeltek a 31 éves, dadaként dolgozó Anastasia Zhelyabova ellen, akiről a nőt foglalkoztató család olyan felvételeket adott át a rendőrségnek, amin tisztán kivehető, hogy a dadus bántalmazza a mindössze nyolchónapos babájukat.

A kisfiú 26 éves édesanyja, Elena Levendeeva saját bevallása szerint akkor kezdett aggódni, mikor két héttel Anastasia megbízása után a baba hisztérikus sírásba kezdett, amint foglalkozni kezdtek vele. A család gyanút fogott, rejtett kamerákat szerelt fel a házban, és már az első nap rögzített felvételeken jól látszott, hogy a dadus ideges lesz, mikor a kisfiú nem fogadja el a cumit, majd arcon és fenekén üti, sőt több olyan rész is akad, ahol a nő befogja a baba orrát, hogy inni kezdjen.

A valóban felkavaró képsorok megjelentek a brit Metro hírportál oldalán is, az orosz hatóságok pedig időközben bejelentették, hogy véget ért a nyomozás Anastasia Zhelyabova ügyében, és vádat emeltek a nő ellen. Amennyiben a bíróság megalapozottnak találja a vádat, akár 10 év börtönbüntetés is várhat a védetlen kisfiút bántalmazó nőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik