Tech

Semmit nem ér a Google nagy újítása

A Google keresőjét rengetegen használják képek felkutatására, és a szolgáltatás remekül végzi a dolgát, amiért rengeteg kritika érte már a vállalatot, hiszen a fotósok és kiadók szerint a cég ezzel megkönnyítette a szerzői jog által védett felvételek eltulajdonítását. A Google mostanra hallotta meg ezeket a panaszokat, és a mai nappal eszközölt is egy „hatalmas” változást a keresőjében – kár, hogy ez a megoldás lényegében semmit nem ér.

Korábban, ha képekre kerestünk, a találatokra kattintva megjelent egy menüsor, aminek automatikusan része volt a Kép megtekintése (View Image) opció, amit lekattintva azonnal megkaptuk a képet, az eredeti méretben, és simán lementhetővé vált. Ezt a lehetőséget távolította most el a Google a keresőfelületről, abban bízva, hogy a felhasználók mostantól a Felkeresés (Visit) gombra kattintanak majd.

Forrás: 24.hu

Ez elméletben a keresett képeket tartalmazó oldalaknak jó, hiszen újabb látogatókat hoz, ami hozzájárulhat a hirdetési bevétel növeléséhez, de a gyakorlatban a keresőóriás nem csinált mást, mint egy kattintással „nehezebbé” tette a képek leszedését. Ha a kereső által feldobott képekre kattintunk az egér jobb gombjával, akkor még mindig ott a Kép mentése másként… opció, amivel ugyanolyan könnyedén, és a fotót tartalmazó oldal megnyitása nélkül megszerezhető a kép, mint a Google nagy újítása előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik