Tech

Tökéletes életet élt a Facebookon, miközben öngyilkosságon gondolkodott

Talán Pandora szelencéjét nyitották ki a legnagyobb techvállalatok azzal, hogy az emberi psziché sebezhetőségeit kihasználó szolgáltatásaikat az életünk részévé tették. Hogy emiatt épp a Google és a Facebook egykori dolgozói aggódnak, némileg képmutatónak tűnhet, de a techszférában elindult egy komolyabb párbeszéd arról, mekkora ereje van a közösségi médiának.

Valósághű reklámmal állt elő nemrég a Google: a kisfilm olyan giccsesen boldog képsorokkal kezdődik, amelyekhez hasonlókat láthatunk nap mint nap a Facebookon, vagy az Instagramon. Szuper partik, szép és vidám gyerekek, cuppogó párok (talán nem is olyan tökéletes az a kapcsolat), tip-top nők (még vasárnap délelőtt is), rengeteg barát (legalábbis, akik lájkolták a házigazda posztjait).

Nem minden kép mondja el a teljes sztorit”

– mondja aztán okosan a Google, miközben egy boldognak tűnő hölgy Pixel 2 mobilján épp az amerikaiak öngyilkos segélyvonalának számát tárcsázza – pedig a posztok alapján úgy tűnt, minden rendben. A közösségi média ugyanis mindig csak a látszatot mutatja, azaz bármi lehet a bemutatott világ mögött, akár az is, hogy az érintett súlyos depresszióval küzd, akár az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja.

A videót Twitteren és YouTube-on több mint 17 millióan nézték meg.

A hirdetés azért némileg ironikus, elvégre épp az emberek adataiból élő Google mutat rá erre úgy, hogy közben a saját telefonját reklámozza, de ettől függetlenül a mondanivaló érvényes. Ami pedig az:kérdőjelezzük meg azt, ami a közösségi médiában a szemünk elé tárul.

Máskülönben a szorongásra és depresszióra hajlamos egyének elégedetlenebbé válhatnak, és ahogy egy friss kutatás is mutatja, van összefüggés a kijelző előtt töltött idő mennyisége és a boldogságunk közt. Azt pedig már tavaly bizonyították a dánok, hogy aki egy hétig távol tartotta magát a Facebooktól, szebbnek látta az életét.

ÉPP ŐK HISZTIZNEK?

Az elmúlt hónapokban mi is írtunk arról az aggodalomról, ami a kétmilliárd embert kiszolgáló legnagyobb közösségi oldal, de tágabb értelemben az internet- és mobilközpontú életünk körül kezd kialakulni. Azt már tudjuk, hogy szoronghatunk, ha nem kezeljük helyükön és megfelelően a közösségi felületeket, sőt függőjükké is válhatunk, de még alig tudni valamit arról, a közösségi média hosszútávon hogyan hat az emberek mentális egészségére, főleg a gyerekekére.

Nemrég aktivisták szólaltak fel a Facebook kimondottan 13 év alattiaknak szánt csevegője ellen, az oldal egykori társalapítója pedig tavaly csak annyit mondott:

Isten tudja, mit művel a gyerekeink agyával.”

Ennek nyomán februárban a Google, a Facebook és a Mozilla egykori dolgozói tömörültek egy csoportba azért, hogy tegyenek valamit, és átfogó vizsgálatokat kezdeményezzenek a területen. Ezt a programot anyagilag is támogatják amellett, hogy kutatásokat előíró törvényekért lobbiznának.

Facebook-alapító: Szándékosan tettük függővé az embereket
A közösségi óriás egykori kulcsembere is elkezdett komolyan aggódni a beláthatatlan következmények miatt.

Igaz, a Center for Humane Technology névre keresztelt csoport létezése némileg ironikus, sokak számára képmutató is, hiszen a benne résztvevő szakemberek munkája nélkül talán teljesen máshogy nézne ki napjaink közösségi médiája. Justin Rosenstein, egykori Facebook-alkalmazott például a „Like-gomb” kitalálásában, míg Dave Morin menedzser pedig az egész közösségi oldal felépítésében segített Zuckerbergéknek.

Forrás: AFP

Roger McNamee, a Facebook-vezér egykori tanácsadójának és befektetőjének elmondása szerint bár eleinte lenyűgözte a koncepció, később elborzadt azt látva, hogy az oldal milyen manipulációknak engedett teret, most pedig itt az alkalom, hogy jóvá tegye mindezt.

Konkrét példakén említette a 2016-os amerikai elnökválasztáskor vásárolt orosz dezinformációs hirdetéseket, és azt, hogy a Facebook azt is hagyta, hogy zsidógyűlölőkre és más csoportokra célzottan hirdethessenek felületén.

Álltunk a másik oldalon is. Tudjuk, hogy miket mérnek. Tudjuk, hogyan beszélnek és hogyan fejlesztenek”

– fejtette ki Tristan Harris, a csoport társalapítója, aki korábban a Google házon belüli etikusa volt.

ZUCKERBERG CSAK IDE-ODA KAPKOD

Zuckerberg nagy terve az idei évre, hogy „megjavítja” a Facebookot. Ez alatt nem csak az álhírek elleni hatékonyabb fellépést érti, de azt is, hogy az emberek jobban érezzék magukat. A „jól eltöltött idő”, azaz a „time well spent” koncepciójáról pár hete beszélt, amikor bejelentették, hogy alaposat csavarnak a hírfolyam tartalmait válogató algoritmuson annak érdekében, hogy több poszt jelenjen meg az ismerősöktől és barátoktól – így több lesz az interakció, és minden bizonnyal jobban fogják érezni magukat.

Múlt héten elindították új eszközeiket is, amelyek segítségével hatékonyabbá válhat a közösségszervezés a platformon keresztül.

Mark Zuckerberg a Facebook megjavítását tervezi 2018-ban
Komoly kihívást tűzött ki maga elé a Facebook atyja.

Maga a Facebook is bevallotta blogposztjában, hogy minden attól függ, hogyan használják az emberek a felületet: előnyünk származhat abból, ha számunkra fontos emberekkel tartjuk a kapcsolatot, de a hírfolyam folyamatos, passzív böngészgetése rossz érzéseket kelthet.

MI A MEGOLDÁS?

Roger McNamee szerint az lenne a megoldás, ha a Facebookteljesen új alapokra szervezné üzleti modelljét.

Egy másik javaslat, hogy a kormány aktívabban vegye ki részét a techóriások felügyeletéből: szabályozza az információk áramlását és az annak teret engedő felületeket. Ez viszont önkényeskedéshez vezethet, főleg ha elnyomozó rezsimről van szó.

A techóriásokból alakult csoport valójában annyit tud tenni, amit a dohányzásellenes kampányok: felhívja a figyelmet a technológia veszélyeire és tanít.

A legsarkosabb tanács, amit több szakember is hangoztat, az egyének választási szabadságának gyakorlása. Ha valaki ellenzi a Facebook módszereit, és nem érzi azt, hogy bármilyen szinten is jobbá tehetné az életét, hát ne használja. Így döntött például Jim Carrey kanadai színész, aki törölte profilját.

Forrás: Europress

Nem árt megemlíteni azt, hogy a techvilágban vannak még jócskán, akik minél több ideig próbálják „techmentesen” nevelni gyerekeiket.  Az egykori Apple-vezér Steve Jobs is azon szülők közé tartozott Bill Gates-szel egyetemben, akik nem adtak korán gyerekeik kezébe technikai eszközöket, Tim Cook is így tesz. Ez már önmagában figyelmeztető jel lehet.

Nir Eyal, technológiával foglalkozó viselkedéselemző szerint is az egyéneknek kellene vezetniük ezt a mozgalmat:

Mark Zuckerberg semmit nem tud tenni akkor, ha mindössze öt másodpercet rászánva megváltoztatod a beállításaidat, vagy egyszerűen törlöd az alkalmazását.”

Az biztos, hogy a Facebook egy ideig még nem megy sehova, és rengeteg megoldandó probléma vár Zuckerbergékre.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik