Tech

Mégsem olyan jó üzlet a viselhető kütyü, kiszállhat a legnagyobb név

Több jel is arra mutat, hogy az Intel nem erőltetné tovább ezt az üzletet, elbocsátások is várhatók.

A hordható eszközöket, okosórákat, szenzorokkal megpakolt kütyüket nem is olyan régen még a legígéretesebb területnek tartották. Minden elemzés, felmérés arról szólt, hogy ezek az eszközök az okostelefonhoz hasonló felfutás előtt állnak, aztán szépen lassan kiderült, hogy ez nem egészen így van és egyedül a fitnesz célú karkötők azok, amelyek valamennyire igazolták a várakozásokat.

Nem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne

A trend egyik jelentős támogatója az Intel, ami nem véletlen, hiszen ismét egy olyan, remélhetőleg tömegesen terjesztett eszköz kategóriáról van szó, amibe processzort kell tenni. És amiben CPU van, az az Intel számára nagyon is érdekes. Ezért van rajta a cég ezerrel a drón piacon és ezért érdekli kiemelten az úgynevezett wearable cuccok, azaz a hordható eszközök piaca is.

intel_basis_ruby
A Basis Ruby nevű okosóra, ami végül soha nem jelent meg

Az Intel ebbéli érdeklődését felvásárlásokkal mutatta meg: ilyen volt a 2014-ben megszerzett Basis, ami egy Európában kevésbé ismert, ennek ellenére minőségi eszközöket gyártó csapat. Az Intel a saját fejlesztései mellett megvásárolta a legígéretesebb arcokat, azokat betagolta a New Devices Group (NDG) nevű részlege alá, hogy fel tudja venni a versenyt a konkurenciával. Ebbe a sorba illik még a 2015-ben behúzott Recon is, ami sportolóknak készített speciális HUD-ot, azaz személyes kijelzőt.

Jöhet a nagytakarítás

Aztán a lendület megtört, mivel a Basis sorozatba tartozó Peak modellt túlmelegedés miatt vissza kellett hívni, amit nem a javított kiadások követtek, hanem a termék gyártásának leállítása. Egyedül a Titanium nevű termék jelent meg, de a jelek szerint többre nem is nagyon fog sor kerülni.

A Techcrunch több forrásból is úgy tudja, hogy az Intel nagyobb leépítésekre készül, ami végső soron oda is vezethet, hogy végleg kiszáll a hordható eszközök piacából. Az elbocsátások elsősorban az NDG dolgozóit érinthetik, de azt is rebesgetik, hogy ugyanez lesz a hasonló célú, de jóval nagyobb New Technologies Group sorsa is.

intel_tag_heuer
A TAG Heuerrel való együttműködés még él és virul

A vállalat állítólag már a dolgozók egy részét értesítette is a fejleményekről és arra is több tipp van, hogy már az év vége előtt komolyabb változások várhatók a területen.

Az Intel képviselői rövid időn belül eljuttatták a közleményüket az üggyel kapcsolatban, ami alapvetően cáfolja a híreszteléseket, bár azt pont nem, hogy bármilyen elbocsátási hullám előtt állnának:

Az Intel nem tervezi, hogy kiszállna a hordható eszközök piacából. Sőt, valójában jelenleg is több olyan terméken dolgozunk, amelyek miatt rendkívül izgatottak vagyunk, illetve nem egy termék áll megjelenés előtt, amelyek a hordható eszközökben alkalmazott tudásunkra és technológiákra építenek. Ilyen a TAG Heuer okosóra, vagy az Oakley Radar Pace okosszemüvege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik