Tech

800 ezres szuper PC-vel jön a Microsoft

Az iMac-kel való bármiféle hasonlóság nyilvánvalóan csak a véletlen műve.

A Microsoft tegnap két, logikailag is jól szétválasztható darabban mutatta be, hogy merre halad tovább a Windows, illetve mi lesz a Surface sorozat sorsa. Az előzőről már megemlékeztünk, a szövegben pedig meglehetősen sokszor szerepel a 3D kifejezés. Ebbe a részbe foglaltuk bele a szoftver által meghatározott VR szemüvegek kérdést is, így most nem maradt hátra más, mint a vas. Azaz vasak.

Mindent az egyben, vékonyan

A Microsoft a Surface kategóriában eddig kizárólag notebookot, vagy hibrid gépet mutatott be, ezért okozott aránylag nagy meglepetést a Studio elnevezésű all-in-one PC létezése. Ez a géptípus az utóbbi időben eléggé visszaszorult, leginkább ügyfélszolgálati területen használják, illetve az Apple kínálatában ismerünk ehhez hasonlót iMac néven.

Persze helytállóbb, ha azt mondjuk, hogy a Surface Studio jár nyilvánvalóan hasonló úton.

Ez már csak azért is így van, mert a MS elképzelése, és főleg árazása miatt a gép kifejezetten a professzionális, elsősorban grafikai, videós feladatokat végző szakembereknek készült, ezt támasztja alá a prémium anyagok használata, a dizájn, és maga a hardver (az árról nem is beszélve).

surface_studio

Ennek csúcspontja maga az érintőkijelző, amiről a cég szakemberei percekig sorolták a tudnivalókat. A lényeg az, hogy a 28 col átmérőjű monitor a világ valaha volt legvékonyabb, 12,5 mm vékony megjelenítője, ami 13,5 millió pixellel bír, és 63 százalékkal nagyobb felbontást produkál, mint egy 4K televízió. Mindez számokban 4500 × 3000 képpontot, és 192 ppi értéket jelent.

A Microsoft hardveres területen több verziót is kínál, és mindegyik kiosztásnak annak megfelelő árat álmodott meg. Ehhez az Intel hatodik generációs Core i5, illetve i7 processzorait, 1, és 2 TB tárhelyet, verziótól függően 8/16/32GB memóriát, valamint az Nvidia GeForce GTX 965M 2GB (Core i5 Studio) vagy GTX 980M 4GB (Core i7 Studio) grafikus gyorsítóit rendelte.

https://youtu.be/BzMLA8YIgG0

Mindezt megfejelték egy olyan tartószerkezettel, aminek segítségével szinte vízszintesbe dönthető a monitor, segítve ezzel a kreatív munkát végzők dolgát. Végül ott van a Surface Dial (a Surface Pen támogatás adott) névre hallgató vezérlő eszköz, ami akár a munkaállomás mellett az asztalon, akár magára a kijelzőre helyezve képes hangerőt állítani, menüben lépkedni, vagy egyéb feladatokat elvégezni.

A Surface Studio egy prémium termék erre rímelő árakkal: konfigurációtól függően 2999, 3499, illetve 4199 dollárba kerül, ami átszámítva 850 ezer és 1 millió 200 ezer forintos intervallumot jelent.

Új kiadást ért meg a Book

A notebook formátum sem maradt érintetlenül, mivel a tavaly bemutatott Surface Book is kapott egy új, i7-es frissített verziót. Ránézésre, formaterv szempontjából semmi sem változott az előző kiadáshoz képest, belül azonban van két fontos újítás. Az Nvidia GeForce GTX 965M GPU-nak köszönhetően a grafikai teljesítmény megduplázódott, plusz a belső áttervezése miatt sikerült 30%-kal nagyobb akkuidőt kicsikarni a gépből, ami így már 16 órára nőtt.

https://youtu.be/A1OsmndtIrY

A Surface Book i7 szintén nem lesz olcsó: a november 10-től elérhető modellek 256GB, 512GB, valamint 1 TB kiszerelés mellett 2399, 2799, illetve 3299 dollárért (679-933 ezer forint) lesz megvásárolható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik