Tech

Ilyen a Microsoft új ruhája

Ha valaki látott már közelebbről számítógépet, az ismeri a redmondi vállalat nevét - de hogy néz ki a logója?

Nos, ha őszinték vagyunk, a Microsoftnak mindeddig nem igazán volt logója – ugyan 1982-től 1987-ig ezt használta, az elmúlt huszonöt évben pedig az alábbi felirat (egy-egy szlogennel kiegészített) valamilyen változatát, de nem volt egyetlen olyan rajz vagy figura, amely a Microsoft egészét reprezentálta volna, mint mondjuk az Apple-nél a harapott alma.


Ilyen volt a régi. (Fotó: AFP)

Fél évvel azután, hogy az októberben megjelenő Windows 8 logójáról lerántották a leplet, a Microsoft most úgy döntött, hogy megpróbál valami egyszerűt, de nagyszerűt alkotni: négy színes négyzetet, amely meglepően hasonlít a Windows mindenkori logójára.


Ilyen az új.

Az biztos, hogy egyszerű lett, de arról még a cégen belül is zajlanak a viták, hogy mennyire nagyszerű.

Többen azzal érvelnek, hogy a Microsoft akkora név, hogy nincs szüksége flancra, ráadásul az igazán jó technológiának nem szabad látszódnia, ezt az egyszerűséget reprezentálja ez a logó. Mások szerint viszont túl puritánra sikerült, s bár a Windows színei felismerhetőek, ha az utcán valakinek az orra elé tolják (felirat nélkül) a négyzeteket, nem fog a Microsoftra asszociálni.

Nektek tetszik?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik